Kinevezték Szlovákia első magyar származású miniszterelnökét

És még a miniszterek között is vannak magyarok.

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök átadta miniszterelnöki megbízását a magyar származású Ódor Lajosnak, tehát hétfőtől ő vezeti a szakértői kormányt. Ezzel egy időben az államfő az új minisztereket is kinevezte.

Új miniszterelnök kinevezésére azért volt szükség, mert a megbízott kormányfő,

Eduard Heger lemondott a miniszterelnöki posztjáról.

Saját bevallása szerint azért, mert nem tudott együttműködni Čaputovával.

Heger lemondása után döntött úgy a köztársasági elnök, hogy szakértői kormányt nevez ki az ország élére. Erről >>ITT<< írtunk.

Čaputová az új kormány kinevezését követően arról beszélt, hogy a szakértői kormánynak az egyik legfontosabb feladata az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívása.

Illetve kiemelt feladatként említette meg az infláció elleni küzdelmet.

Az új kormányfő, Ódor Lajos megköszönte a belé helyezett bizalmat, és úgy fogalmazott:

„Mindent megteszünk, hogy az országot, a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére, előremozdítsuk”.

Az új kormány az előrehozott parlamenti választásokig fogja irányítani Szlovákiát.

De nem csak az új miniszterelnök magyar. A szakértői kabinetben két magyar származású miniszter is helyett kapott: a beruházásokért, regionális fejlesztésért és informatizációért felelős miniszter Balík Péter, míg a pénzügyminiszter Horváth Mihály lett.

(Zuzana Čaputová/Facebook/ujszo.com)

Valódi Hírek