Dávid Ferenc: Kitekintő

A magyar inflációs adatok lesújtók a csehországihoz és a szlovákiaihoz képest.

Két olyan ország inflációs adatai jelentek meg a napokban, amelyeknek múltja és jelene elválaszthatatlan Magyarországétól. Szlovákia és Csehország történelme ezer szállal kapcsolódott hazánkéhoz, de így van ez ma is: közelség és szomszédság, valamint mindhárman teljes jogú tagjai vagyunk a V4-nek, az Európai Uniónak és a NATO-nak.

Szlovákia:

Az euróalapú szlovák gazdaságban két évnyi tartós gyorsulást követően az elmúlt két hónapban már lassult az árak növekedési üteme.

„Szlovákiában az infláció a tavaly novembertől idén februárig tartó időszakban érte el a csúcspontját, amikor az árak éves növekedési üteme 15,4 százalék körül mozgott.

Az éves infláció azonban márciusban már 14,8, áprilisban pedig 13,8 százalékra esett vissza, ami azt jelzi, hogy Szlovákiában már túl vagyunk az inflációs csúcson

– nyilatkozta Jana Morháčová, a szlovák statisztikai hivatal szóvivője. Álláspontja szerint az említett, 13,8%-os infláció is irdatlanul magas, amelyre – az elmúlt egy évet kivéve – több mint két évtizede nem volt példa.

Két év után idén áprilisban az élelmiszerárak növekedési üteme is visszafogottabb volt, vagyis ezek esetében is tapasztalható bizonyos javulás. Az élelmiszerárak azonban még így is 26%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A különféle becslések szerint az éves átlagos infláció Szlovákiában 10-11% körüli lesz.

Csehország:

A nem euróalapú cseh gazdaságban a szlovákéhoz hasonló mértékű a pénzromlás üteme. Áprilisban 12,7%-ra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a márciusi 15%-ról – jelentette a cseh statisztikai hivatal. Havi szinten a fogyasztói árak 0,2%-kal csökkentek, elsősorban az élelmiszerek drágulása mérséklődött.

Az áprilisi inflációt jelentősen befolyásolta az élelmiszerárak alakulása. Éves összehasonlításban az élelmiszerek drágulása 17%-ra mérséklődött. Havi szinten tavaly október óta most először mértek csökkenést. A várakozások szerint a csehországi – éves szinten számolt – infláció már júniusban-júliusban 10% alá kerülhet.

Magyarország:

2023. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7%-kal nőttek. Az élelmiszerek ára 37,9%-kal emelkedett egy év alatt, 2022 és 2023 áprilisa között (Szlovákiában: 26%, Csehországban: 17%). A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint 15-19,5% közé tehető Magyarországon az éves átlagos infláció, de egyre több elemző intézet prognosztizál 17-18%-os mértékű pénzromlást, szemben az éves 10% körüli szlovák és cseh értékkel.

Szlovákia és Csehország – NATO-elhivatottságuknak megfelelően – teljes mellszélességgel támogatják az orosz megszállókkal küzdő ukránokat (fegyvereket is szállítanak nekik), de mégsem sújtja őket olyan mértékű – a kormány által kiagyalt és propagált –, úgynevezett „háborús” infláció, mint a magyarokat.

10%-kal (!) magasabb a fogyasztóiárindex-növekedés hazánkban,

mint Szlovákiában és Csehországban!

Míg a két szláv államban 13,1%, illetve 12,7%-os a 2022 és 2023 áprilisa közti pénzromlási ütem, addig nálunk 24% az infláció, holott – velük ellentétben – mi az „igazi béketáborhoz” tartozunk. Bátran és megalapozottan kimondható tehát, hogy Magyarországon nem „háborús”, hanem „orbáni” infláció dühöng.

Dr. Dávid Ferenc

Valódi Hírek