Váratlan lépés: Novák Katalin a tüntetők előtt olyat csinált, amire senki nem számított

A köztársasági elnök kibújt a „barlangból”.

Nyílt napot tartottak vasárnap a Sándor-palotában. Tüntető diákok és tanárok be akartak menni az államfő hivatalába, és ott akartak tiltakozni a státusztörvény ellen. Aztán hirtelen, mindenki meglepetésére megjelent Novák „elvileg független” Katalin.

Hogy ez mennyire volt tudatos lépés, nem tudni, de elég szürreálisra sikeredett. Egy volt tanár hosszan sorolni kezdte, hogy mik a státusztörvény legnagyobb hibái. Úgy véli, hogy nincs rendben az egész, és szerinte nincs is egyáltalán szükség rá, mert csak elijeszti a tanárokat a pályáról, amin eleve óriási hiány van.

Egy másik tanár arról beszélt, hogy szerinte, aki megírta a törvényt, fogalma sincs a tanári pályáról, nem ért az oktatáshoz. Majd felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre kevesebb a tanár, ki fognak öregedni, a fiatalok ilyen kevés pénzért nem fogják a tanári pályát választani.

„Egy raktárban többet keresek, mint sok diplomával tanárként”

– fogalmazott.

Pankotai Lili azt kérdezte Nováktól, mi a véleménye, hogy egy szuverán állam nem tudja kitermelni magának azt a pénzt, hogy az oktatást ellássa. Erre azt mondta a köztársasági elnök:

„Több alkalommal is elmondtam, hogy szerintem is alacsony a pedagógusok bére, meg kellene emelni, EU-s forrásoktól függetlenül is emelni kellene. Attól, hogy ezt így gondolom, hogy ettől nem fog minden így történni ebben az országban”.

Ezután azt mondták a köztársasági elnöknek, „propagandisztikus, hogy állnak azt utcán, és leereszkedik” hozzájuk. Novák (sértődött) Katalin azzal vágott vissza, hogy szerinte ez méltatlan. Végül nem ígérte meg, hogy nem fogja aláírni a státusztörvényt.

Nézd meg te is a Telex videóját:

Valódi Hírek