Itt a vége: Megszűnhet az orvosi ügyelet az egyik megyében, több település is érintett

A kormány nem ad rá forrást.

Nem folytatja az orvosi ügyeleti szolgáltatást júniustól az a cég, ami eddig több Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen (Mezőtúron, Túrkevén, Kétpón, Mesterszálláson és Mezőhéken) végezte ezt a tevékenységet – hívta fel a figyelmet Sallai Róbert Benedek túrkevei polgármester, korábbi LMP-s politikus Facebook-oldalán.

Sallai arról írt, hogy a kormány idén fokozatosan a mentőszolgálathoz rendeli és háziorvosokra bízza az orvosi ügyeleti ellátást, viszont ebben a térségben még nem vezették be az új rendszert. Közölte, addig pedig az önkormányzat dolga lenne megszervezni az ellátást,

amihez a kormány nem ad sem konkrét megoldási javaslatot, sem forrást.

A politikus bejegyzését változtatások nélkül alább közöljük:

„Lakossági tájékoztató az orvosi ügyelettel kapcsolatban

Tisztelt Túrkeveiek!

Több, mint féléve próbálom időről-időre tudomására hozni a túrkeveieknek, hogy a jó ideje jelentősen romló minőségű orvosi ügyeleti ellátás is hamarosan megszűnik városunkban.

A Magyar Kormány, kezdeményezve az orvosi ügyeletek ellátásával kapcsolatos feladatok önkormányzatoktól történő elvonását és átszervezését, államosítását, többek között arról intézkedett, hogy

a jelenlegi formában történő ügyeleti ellátást megszünteti,

és az ellátást részben mentőszolgálatokhoz rendelve teljes mértékben átszervezi.

A jogszabály kötelezni kívánja a háziorvosi praxissal rendelkező, alapellátásban dolgozó orvosokat az ügyelet meghatározott keretében történő részvételre, valamint mentőszolgálatok bevonásával a környező kórházhoz rendeli sürgősségi ellátás keretében mindazokat, amelyek ügyeleti ellátáshoz kapcsolódnak.”

(Sallai R. Benedek/Facebook)

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek