Mi folyik itt? Nagyon súlyos, amit Orbán mondott Magyarország EU-tagságáról

Ilyenek még az ő száját is ritkán hagyják el.

„Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió”

– mondta Orbán Viktor a béke és jólét kapcsán pénteken, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ megnyitóján.

A miniszterelnök a beszéde elején Veszprém történelmét fejtegette annak apropóján, hogy a település megkapta 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címet. Elmondása szerint erről beszélni könnyű és hálás feladat. Az ország egyik legrégibb városa, az ott élők mindig büszkék voltak veszprémi mivoltunkra – mondta.

„Székesfehérvár a királyok városa, Veszprém pedig a királynőké”

– fogalmazott Orbán, aki szerint a sakktáblán és otthon is kiderül, hogy az igazi ütőerő a királynőnél van. Ezért is adta a kormány szinte az utolsó szabad fillérjét a városnak, hiszen egy királynő nem mehet a bálba akármilyen hacukában – tette hozzá.

100 milliárd forintot fektettek a városba, és úgy látják, jól döntöttek.

A miniszterelnök szerint Európáról már nehezebb beszélni. Először is

köszönetet mondott az Európai Uniónak

és a „brüsszeli bürokratáknak”, hogy Veszprém mellett döntöttek. Ennek szögesen ellentmondva a hungarofóbiát emlegette, amelyről már több kormánytag is megfogalmazta a véleményét.

Meglátása szerint ha ezen túl tudnak jutni a döntéshozók, akkor Brüsszel és Magyarország együtt nagyszerű dolgokra lenne képes.

Mi itt Pannóniában tudjuk, hogy az európai államokkal nehéz együttműködni” – fogalmazott archaizálva a miniszterelnök, aki szerint könnyen lehet az együttműködésből egy konfliktusokkal teli aknamező, vagy egy bürokratikus gépezet, amely szerinte visszaél a hatalmával.

A béke és jólét kapcsán feltette a kérdést, hogy a cél teljesítése nélkül „mi végre az Európai Unió” – a miniszterelnök szerint „ezt a kérdést írta fel az égre

figyelmeztető ujjával a történelem ura”.

De ma ünnepelni jöttünk, ne gyötörjük magunkat ilyen kérdésekkel – mondta Orbán, majd hozzátette:

„örüljünk annak, hogy még van miért.”

Orbán kissé cinikusan azzal zárta beszédét, hogy:

„Éljen az Európai Unió!”

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek