Hasznos tippek az önéletrajz megírásához

Amikor jelentkezünk egy állásra, akkor abban a reményben tesszük, hogy pozitív választ kapunk, és behívnak minket egy személyes találkozóra is. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelően mutassuk be magunkat az önéletrajzunkban.

A kutatások szerint a HR szakemberek általában mindössze 7 másodpercet szánnak arra, hogy megnézzenek egy önéletrajzot, és eldöntsék, hogy az illetőt érdemes-e behívni interjúra vagy sem. Sőt, sok cégnél ATS szoftvereket is használnak, amiknek az a feladata, hogy bizonyos kulcsszavak szerint szűrjék a jelentkezők önéletrajzait.

Amikor tehát olyan oldalakon keresgélünk állást, mint amilyen a ZalaegerszegAllas.hu Job Portál is, akkor közben érdemes már azon is gondolkodnunk, hogy hogyan fogjuk elkészíteni a CV-nket. Ebben az írásunkban ehhez adunk néhány hasznos tippet.

Releváns képességek és tapasztalat megemlítése

Az önéletrajzunk egyfajta beugró, ez az első dolog ugyanis, amivel lehetőségünk van arra, hogy felkeltsük a cégvezető vagy a HR-es figyelmét. Éppen ezért nem bízhatjuk a véletlenre annak megírását.

Mindenképpen fel kell tüntetnünk azokat az eredményeinket, készségeinket, illetve tapasztalatainkat, amik relevánsak a meghirdetett pozíció szempontjából. Elvégre ezekkel tudjuk alátámasztani, hogy alkalmasak vagyunk az adott munkakör betöltésére.

Sablonos kifejezések kerülése

Az olyan szavak, mint amilyen például a “kiváló csapatjátékos”, a “kimagasló kommunikációs készség” vagy a “precíz munkavégzés” nagyjából minden második önéletrajzban szerepel. Ha tehát mi is beleírjuk őket a CV-nkbe nem fogunk kitűnni a tömegből.

Sokkal jobban járunk, ha kerüljük a sablonos, semmitmondó kifejezéseket, helyettük érdemes inkább konkrétumokat írni, azokkal ugyanis kiemelkedhetünk a többi jelentkező közül. Arról nem is beszélve, hogy sokkal hatékonyabban tudjuk bemutatni az alkalmasságunkat az adott pozícióra.

Személyes fejlődésünk hangsúlyozása

Keveseknek jut eszébe az, hogy az önéletrajzukban hangsúlyozzák a személyes fejlődésüket, ha tehát mi erről nem feledkezünk meg, akkor nyert ügyünk lesz. A munkáltatók pozitívan értékelik azokat a munkavállalókat, akik lelkesek, szorgalmasak, és akik számára fontos a szakmai fejlődés.

Kulcsszavak, releváns kifejezések használata

Amikor elküldjük egy hirdetésre az önéletrajzunkat, akkor számolnunk kell azzal, hogy a cég ATS szoftverek alkalmazásával szűri a CV-ket. Mindenképpen érdemes tehát használni azokat a kulcsszavakat, amik az adott munkakörrel kapcsolatosak. Ha így teszünk, akkor elkerülhetjük, hogy élből visszadobják a jelentkezésünket, holott amúgy megfelelnénk az elvárásoknak.

Bízunk benne, hogy az általunk említett tippekkel, tanácsokkal tudunk segíteni azoknak, akik éppen lelkes álláskeresésben vannak, és elkél némi segítség számunkra az önéletrajzuk elkészítéséhez, megírásához. Mindenkinek eredményes jelentkezést kívánunk!