Mi lesz most Szijjártó Péterrel? Putyin nem fog örülni, ha meg tudja, mit mondott a miniszter

Nem lesz túl boldog az orosz diktátor a hírtől.

Jogos az elvárás, hogy az Európai Unió anyagilag támogassa

az energiabeszerzés változatossá tételéhez szükséges kapacitások bővítését

– közölte Szijjártó Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A külgazdasági és külügyminiszter a bolgár energiaügyi miniszterrel, Rossen Hristovval üdvözölte a két ország közötti stabil partnerséget.

Szijjártó kifejtette, hogy jelenleg az

azerbajdzsáni gázkitermelés a legfontosabb

alternatíva, de ehhez szükséges az energetikai összeköttetések fejlesztése. Így a kormány – elmondása szerint – nyitott az új szállítási útvonalak kiépítésére, és az együttműködés megteremtésére.

A tárcavezető szerint Magyarországot Bulgáriával a nukleáris energia alkalmazása is összeköti, hiszen mindkettő régóta használja ugyanazt az energiaforrást. A magyar kormány ezért

nem is támogat nukleáris ipart érintő szankciós javaslatokat

– tette hozzá a miniszter.

Sőt elmondta, hogy az ilyen törekvések szerintük a szuverenitást (egy állam önrendelkezési joga – a szerk.) veszélyeztetik.

Újságírói kérdésre kijelentette, hogy a kormány Szlovákiát is fontos partnernek tekinti, ahogy mondta:

„a két ország ezer szállal kötődik egymáshoz”.

A miniszter reagált a Barátság kőolajvezetés elleni támadás hírére. Véleménye szerint botrány, hogy az Északi Áramlat elleni akció elkövetőinek kilétét még mindig homály fedi. Hozzátette: reméli, nem lesz több hasonló eset Európában.

Videó:

(MTI/Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek