„Pistáért is folytatni fogjuk!” – Kiderült, mi lesz a DK TV sorsa Vágó István halála után

Nem szűnik meg a műsor.

74 évesen eltávozott Vágó István, az ország legismertebb kvízmestere. A DK TV állandó szereplője óriási űrt hagyott maga után, a műsor készítői és résztvevői emlékesttel búcsúztak a kvízprofesszortól.

A DK TV csütörtökön, közösségi oldalán arról írt, hogy Vágó Istvánért is folytatniuk kell a műsort. A közleményük szerint a következő időszakban

a DK Szubjektív első 22 adását elevenítik fel.

A DK TV bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„Szívünk és lelkünk egy darabját elvesztettük.

A DK TV egy része Vágó Istvánnal ment. Pista nélkül egyetlen adás sem lesz olyan, mint az elmúlt közel fél évben.

De Pistáért is folytatnunk kell, folytatni fogjuk!

A hogyan továbbról, amint lehet, tájékoztatni fogunk Benneteket, köszönjük a megértéseteket és türelmeteket!

Addig is, a következő időszakban a DK Szubjektív első 22 adásának részleteit, vendégszereplőink legfontosabb gondolatait elevenítjük fel, mutatjuk meg Nektek újra.

Tartsatok velünk a következő napokban itt, a Facebook-oldalunkon és a Youtube-csatornánkon is!

Hamarosan a DK Kulisszában is újabb politikusunkat ismerhetitek meg egy eddig nem látott oldaláról.

Köszönjük, hogy velünk maradtok! „

(DK TV/Facebook)

Valódi Hírek