Mi lesz ebből? Magyarországra látogat Orbán Viktor egyik legfőbb ellensége

Nagyszabású rendezvénnyel készül a Momentum.

Európa jövőjéről, illetve Magyarország és az EU kapcsolatáról rendez konferenciát május 19-én a Momentum. A rendezvényen részt vesz Belgium korábbi miniszterelnöke, Guy Verhofstadt is – tette közé a hírt Facebook-oldalán Donáth Anna, a párt EP-képviselője.

A politikus Facebook-bejegyzését változtatások nélkül tesszük közé:

„Európa jövőjéről, valamint Magyarország és az EU kapcsolatáról rendezünk konferenciát május 19-én, a Holnap Magyarországa Konferenciák sorozatának következő eseményeként, melyre mindenkit szeretettel várunk.

Ezen vesz részt a meghívásomra Guy Verhofstadt, Orbán Viktor legélesebb európai kritikusa,

az ALDE frakció korábbi vezetője, Belgium volt miniszterelnöke.

Nála kevesen ismerik jobban az Európai Unió működését és a magyar kormány Brüsszellel folytatott értelmetlen csatározásait.

Nemcsak Guy Verhofstadt beszéde miatt lesz különösen izgalmas a jövő hét pénteki konferencia.

Két nagyon fontos témában is tartunk kerekasztal-beszélgetést.

➡️ Az első az új világrendről, és benne Magyarország külpolitikai lehetőségeiről, EU-s, régiós és orosz kapcsolatairól szól.

A beszélgetést Tompos Márton, a Momentum országgyűlési frakcióvezető-helyettese vezeti. Résztvevői Balázs Péter, az Európai Bizottság első magyar biztosa, korábbi külügyminiszter, a CEU egyetemi tanára, Végh Zsuzsanna külpolitikai szakértő és Takácsy Dorka Oroszország-szakértő.

➡️ A második beszélgetés a magyar kormány és az EU közötti ellentéttel és a jogállamisági mechanizmussal foglalkozik, és arról is szó esik majd, mit tehetünk azért, hogy ne essünk el az EU-s pénzektől.

A beszélgetést Cseh Katalin EP-képviselő vezeti, résztvevői pedig Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős egykori biztosa és Hegedüs Dániel politológus, külpolitikai elemző.

Rendkívül fontos témák, izgalmas beszélgetések várhatók.

Várunk mindenkit szeretettel, itt tudtok regisztrálni:
https://momentum.hu/hmk0519

(Donáth Anna/Facebook)

Valódi Hírek