Kiderült: Megszegték saját ígéretüket Orbánék, annyira rettegnek Putyinék válaszától

Lapít a magyar kormány.

Szavak szintjén még arra mutatott hajlandóságot – és tett ígéretet – a kormányzat, hogy majd átírják az óriási botrányt okozó földrajzkönyveket, amelyekben Ukrajna vonatkozásában az orosz propaganda szerint mutatták be a háborút, azonban tettek mégsem követték a kormányzati ígéretet.

Korábban azt mondták, „virtuálisan” majd kicserélik a nyolcadikos földrajztankönyv egyik oldalát, amelynek Ukrajnáról szóló szövege súlyos diplomáciai vihart kavart Magyarország és Ukrajna között.

A hvg.hu arról írt, hogy hét hónap telt el azóta, hogy a kormány megígérte, rendezni fogják a botrányos tankönyvek ügyét és a nyolcadikos diákok földrajztankönyvének online változatában majd átírják a fent nevezett oldalt. A kormányzat ezt az ígéretet tette 2022 szeptember 29-én a könyv miatt tiltakozó magyarországi ukrán civil szervezeteknek a Belügyminisztériumban tartott egyeztetésen.

Viszont

előrelépés az ügyben azóta sem történt.

A Belügyminisztérium oktatási államtitkárságán azt ígérték: „virtuálisan” kicserélik a tankönyv kifogásolt 122. oldalát, amely az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt a látszatot kelti, mintha Ukrajnában belháború zajlana, amelynek okaként szállta meg a Krím-félszigetet 2014-ben a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország – írták.

A könyvben úgy írtak Ukrajnáról, hogy ott „a nemzetiségek eloszlása nagyon egyenlőtlen. Az oroszok által lakott országrészekben a lakosság egyötöd része kevert orosz–ukrán nyelven beszél. Ennek ellenére a két népcsoport gyakran szemben áll egymással.

Ellentétük fegyveres konfliktust is kirobbantott a Krím félszigetért.”

A Putyinék propagandáját szajkózó „tananyag” miatt az ukrán külügyminisztérium követelte a tankönyvekben az „Ukrajnáról szóló hamis információ azonnali kijavítását”. Ukrajna budapesti nagykövetsége pedig közös nyilatkozatot adott ki, hogy így tiltakozzanak a botrányos tankönyv ellen négy magyarországi ukrán civil szervezettel.

„Az Ukrajna vonatkozásában elferdített tényeket bemutató tankönyv mielőbb kivonásra kerüljön a magyar közoktatási rendszerből”

– kérték levelükben.

Azóta eltelt 7 hónap, de nem történt előrelépés.

A magyar kormány nem kereste meg a szervezeteket, sem az ukrán külügyet,

továbbá javaslatot sem tettek számukra az ősztől használandó új tankönyv Ukrajnára vonatkozó fejezetére.

A lap az ügyben kereste a Belügyminisztériumot, hogy kiderüljön, ha eddig nem történt meg, mikor javítják „mihamarabb” a szöveget, és mi lehet az új, konszenzusos szöveg, azonban a május 3-án küldött kérdéseikre azóta sem kaptak választ.

Valódi Hírek