„Elhozzuk a reményt!” – Dobrev Klárát telt ház várta Szombathelyen (percről percre)

Nagyszabású prezentációsorozatot indítottak az ország helyzetéről.

Hétfőn délután 16 órai kezdettel Szombathelyen tart nagyrendezvényt „Elhozzuk a reményt!” címmel a DK. Az eseményen jelen van helyszíni tudósítónk, aki élőben közvetít az Agora Savaria nevű rendezvénycsarnokból.

Kollégánk megkérdezte az eseményre érkezőket, mi sarkallta őket a részvételre. Egy idősebb úr arról nyilatkozott, minden, a város vonzáskörzetébe meghirdetett politikai rendezvényre elmegy, így ezúttal sem tett másként.

Egy hölgy lapunknak arról nyilatkozott, változásra van szükség az országban. Bár a rendezvényről hiányolja a fiatalokat, büszke a 37 éves DK-tag fiára. Az asszony bízik Dobrev Klárában, akinek a programját jónak tartja, azonban kritikaként megjegyezte: határozottabb fellépést vár ahhoz, hogy változás legyen.

A helyszínre eközben folyamatosan érkeznek a résztvevők: a 16 órai kezdés előtt néhány perccel már majdnem megtelt a rendezvényterem.

16:06

A rendezvény – a korábbiakban megszokottaknak megfelelően – az Európai Unió himnuszával, az Örömódával kezdődött. Ezt követően a DK 12 éves történetét ismertető videót játszottak le.

16:08

Gréczy Zsolt köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, amiért az 1000 fő befogadására alkalmas csarnok megtelt. „Csinálja ezt más a DK után!” – jegyezte meg.

Gréczy külön köszöntötte Nemény Andrást, Szombathely szocialista polgármesterét, elődjét, a várost 2002 és 2010 között irányító Ipkovich Györgyöt, Horváth Attila jelenlegi alpolgármestert, valamint Czeglédy Csaba, Kopcsándi József és Szuhai Viktor önkormányzati képviselőket.

16:11

Gréczy Nemény Andrást szólította a színpadra. A város összellenzéki támogatású, eredendően szocialista polgármestere megköszönte a meghívást, valamint azt, hogy a DK támogatja az újraválasztását 2024-ben. Kiemelte: ő a csapatmunkában hisz, és mint mondta, annak a helyi ellenzéki csapatnak köszönhetően fejlődött a város az elmúlt 3 és fél évben, amelynek a DK is tevékeny része.

A városvezető megjegyezte: nagyon nehéz időszakon vannak túl, de elmondása szerint senkit nem hagytak az út szélén az elmúlt időszakban. A helyi szociális intézkedések kapcsán Czeglédy Csaba kulcsszerepét emelte ki.

A bizalmat sem szabad az út szélén hagyni

– jegyezte meg, majd hozzátette, az elbukott tavalyi választásokat követően a remény szikráját akarják megadni a szombathelyieknek. Beszéde végén kitartást és erőt kívánt a helyieknek, majd kijelentette: ő mindig elérhető lesz a szombathelyieknek.

16:15

A városvezető beszédét követően Dobrev Klára kampányfilmjét játszották be. Ebben az hangzott el, hogy az Európa-rekorder infláció az Orbán-kormánynak köszönhető. Ennek alternatívájaként kíván fellépni Dobrev árnyékkabinetje, amely az elhangzottak szerint európai Magyarországot kíván létrehozni.

16:18

Gréczy Dobrev Klárát hívta a színpadra, aki örömét fejezte ki, hogy telt ház várta a rendezvénycsarnokban. Az árnyék-miniszterelnök megköszönte Nemény András nehezített körülmények közti helytállását. Külön köszöntötte Ipkovich Györgyöt, a település korábbi polgármesterét is.

Nem szokásos politikusi beszédet fogok tartani

– jelentette ki Dobrev.

Egy szokásos politikusi beszédben nem szoktak ábrák grafikonok lenni…de tele van a hócipőm!

– mondta a DK-s politikus.

Elegem van a propagandából , a szemfényvesztésből. Szankciók, háború, gyíkemberek? Nem! A mai nap azt szeretném bemutatni, hogy hogyan tette tönkre az országot egy rablóbanda

– vezette fel a mondandóját.

Bemutatom, hogy hogyan akadályozzuk meg, hogy az ország jövőjét elvegyék tőlünk!

– emelte ki Dobrev.

Az orbáni hazugságot fogom bemutatni

– jegyezte meg.

Arról beszélt: a magyarok büszkék a történelmükre, a városukra, a kultúrájukra. De van, ami még ennél is fontosabbami a nemzeti büszkeséghez hozzátartozik: „a hétköznapok büszkesége, hogy hétköznap is büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk” – jelentette ki.

30, 40, sőt, 50 évvel ezelőtt is..bárhol elmondtuk a világban, hogy magyarok vagyunk…mindenhol pozitív, kedves pillantásokat kaptunk. Balaton,Rubik,Budapest,Puskás – mondták a magyarokra a külföldiek

– hangsúlyozta.

Ezt követően arra világított rá, hogy a magyaroknál szegényebb nemzetek irigykedve nézték a folyamatos fejlődést és az Európához való felzárkózást.

Valahogy nekünk mindig jobb volt, kicsit kihúztuk magunkat – ezt hívom én a hétköznapok nemzeti büszkeségének. De ennek az elmúlt 10 évben vége lett. Puskás vagy Rubik helyett azt mondják, hogy pfff, Orbán

– említette.

Ezzel szemben szerinte a keleti, korábban szegényebbnek tartott nemzetek immáron büszkén, némi lenézéssel kérdezik meg, hogy mi történt Magyarországgal.

Orbán elvette tőlünk a hétköznapok büszkeségét Mi változtunk meg? Dehogyis!

– válaszolta meg a kérdését, majd hozzáfűzte: ezt a kormány tette az országgal. Ezt követően hozzátette, a szomszédos országoknak több büszkeségre van oka, mint nekünk.

Dobrev ezután egy ábrát mutatott be, amelyen az európai átlagfizetések voltak láthatók. Ez azt mutatta, hogy a magyar bérek már a románokénál is alacsonyabbak.

Egyre szorongatóbb az a kormányzás, ami egészen egyszerűen tönkreteszi ezt az országot

– mondta. Ezt követően kiemelte: annyi pénz érkezett Magyarországra az elmúlt tíz évben, mint még soha, és abból a magyar kórházakat és iskolákat is fel lehetett volna újítani. Emellett lenne fizetés az ápolókra és az orvosokra, sőt, a teljes magyar bérek felzárkóztak volna Európához, és az összes társasház felújítására juthatott volna keret – vélekedett.

Azt a pénzt, amiből a magyar embereknek kellett volna meggazdagodnia: ellopták. Egy egészen szűk elit fogta magát és ellopta a magyaroknak járó pénzt. Ők fényűző palotákat építenek a te pénzedből!

– mutatta az ábrán.

Orbán Viktor azt hazudja a Blikknek,hogy kolbászon és szalonnán él

– erre a kijelentésre felzúdult a tömeg –

Nézzék: felépíti a valha volt leggzadagabb birtokot

– jelentette ki.

Ezt követően azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon orbáni infláció van.

Nézzük meg ismét az orbáni hazugságot

– folytatta, majd bemutatott egy Európa-térképet, amelyen az uniós tagállamokban tapasztalható infláció mértékét mutatták meg.

Egyetlen sötét pont van Európa térkénpén: ez az orbáni Magyarország. Amikor betesszük a tejföl mellé a trappista sajtot, akkor nem a tejföl lett értékesebb, hanem megfizetjük az Orbán-rendszer árát

– hangsúlyozta Dobrev Klára.

Hogyan tehette ezt Orbán a magyarokkal? Hogy az 1000 forintos kenyér mellé betenni egy sajtot Magyarországon már luxusnak számít?

– tette fel a kérdést.

Ezt követően azt hangsúlyozta: az országnak az euróra van szüksége, mert látható, hogy az uniós fizetőeszközt használó országokban nem ilyen magas az infláció. Kijelentette: ezt a következő kormány be fogja vezetni.

A következő ábrán Dobrev bemutatta: a kenyér 67%-kal, a tejtermékek 72,80%-kal, a tojás 74%-kal drágult. Ez alapján kiemelte: a magyarok szenvedték meg legjobban az inflációt az EU-tagországok közül.

Nem bíznak Orbánban az uniós országok, ezért nem kapjuk meg az EU-s forrásokat

– jelentette ki, majd hozzátette: nem a háború miatt ilyen nehéz a helyzet, hanem Orbán Viktor miatt.

De nem csak az árakkal van a baj – folytatta –, hanem azzal is, hogy a kormányzat olcsó és kiszolgáltatott munkaerőt alkalmaz.

Orbánék mindenre kevesebbet akarnak költeni, mint amennyi a magyar embereknek járna

– hangsúlyozta.

Orbán tudatosan kiszolgáltatott és olcsó munkaerőre építette a politikáját: ezért verte szét a szakképzést, a szakszervezeteket

– jelentette ki.

Orbán azzal reklámozza Magyarországot a multiknak, hogy itt olcsó a mnkaerő, ide jöjjenek. A magyar minimálbér (Bulgária után) gyakorlatilag az utolsó helyen van. Árakban mi vagyunk az elsők, bérekben mi vagyunk az utolsók

– említette, majd megjegyezte: az elmúlt években folyamatosan egyre lejjebb csúsztunk a rangsorokban.

Ezt követően a nyugdíjakra tért ki, megemlítve, hogy 10 éve az átlagbérek 70%-ának feleltek meg az átlagnyugdíjak, ma azonban már utóbbi előbbihez viszonyított aránya az 50%-ot sem éri el.

Orbán Viktor kormánya folyamatos elszegényedésre ítélte a magyar nyugdíjasokat. Magyarországon költönek a legkevesebbet a nyugdíjas honfitársainkra

– folytatta Dobrev, hozzátéve, hogy amit nem fizetnek ki a nyugdíjasoknak, azt ellopják.

Ezután a családpolitikára tért ki: a kormányzat családbarát jelzőjét hazugságnak nevezte.

Nézzék meg, hogy mennyit költöttek az elmúlt években családi pótlékra! Hazugság, hogy családbarát a kormány, mert a gyerekeinkre, a családokra nem is költ!

– jelentette ki Dobrev.

A magyar egészségügy helyzetére rátérve rögtön felmordult a közönség.

Halljuk, hogy a szomszéd vagy a nagymama sem kapott ellátást

– említette.

Ugye mindannyian érezzük, hogy az egészségügy azt jelenti, hogy itt emberek halhatnak meg?

– kérdezte.

Erre reflektálva egy újabb ábrát mutatott, amely szerint Magyarországon halnak meg a legtöbben rákbetegségben.

Olyan betegségekben halnak meg magyarok, amelyeket meg lehetett volna gyógyítani

– hangsúlyozta.

Ezután azt mutatta be, hány középiskolás korú gyermek marad ki a közintézményekből. A helyzetet drámainak tartja az adatok tükrében.

Egyedül Magyarország az, ahol folyamatosan növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem szereznek diplomát. Ha nem kell költeni oktatásra, akkor több marad Orbánéknak lopásra

– hangsúlyozta Dobrev.

A lecsúszásnak szerinte két oka van: az egyik, hogy – jegyezte meg – mérhetetlen kapzsiság jellemzi a fideszeseket, a másik pedig az, hogy ők mindent elkövetnek a hatalom megtartása érdekében.

Ezt követően arról beszélt: azért gyűltek ma össze Szombathelyen, hogy megállítsák a lopást.

Mert ki kell állnunk a szabadságunkért, hogy ne lopjanak el mindent

– jelentette ki.

Az orosz gázra kitérve kijelentette: az jelenleg az egyik legdrágább. Példaként megemlítette, hogy Szlovákia ezzel szemben majdnem felére csökkentette az orosz gáztól való függőségét.

16:50

Ezt követően egy képet vetítettek ki, amelyen Dobrev egy mondata szerepelt:

Dühös vagyok és elszánt!

Szerinte a megjelentek ugyanezt érzik. Ugyan a parlamentben többségben vannak a hatalmat kiszolgáló bólogató jánosok – fogalmazott –, az emberek többsége európai jólétben akar élni. Dobrev arra kérte a híveit, hogy szervezzék meg ezt a többséget.

Az a feladatunk, hogy ellenállást szervezzünk abból az elégedetlenségből, amelyben tavaly április óta vagyunk. Vessünk véget annak a gondolkodásnak, hogy mi magyarok nem értünk egyet sok dologban!

– kérte a jelenlévőket.

Ezt követően hangsúlyozta: három dologban egyetértettek a magyarok az elmúlt 30 évben.

Mi, magyarok, többségében egyetértettünk abban, hogy ne a pártközpont emberei döntsék el, hogy kiből lesz akár iskolaigazgató

– mondta.

Majd úgy folytatta:

Abban is egyetértettünk, hogy a mi közös dolgainkról mi döntsünk. Demokráciának hívtuk ezt

– hangsúlyozta, majd hozzátette: „visszajött a párttitkárok kora„.

Harmadjára pedig kijelentette: abban is egyetértés volt az elmúlt 30 évben, hogy a magyarok Európához tartoznak.

Mi a Fidesszel és Orbán Viktorral állunk szemben. Dühös vagyok és elszánt!

– mondta, majd hozzátette: szorgalmas munkára van szükség, hogy az Orbán által végzett rombolás megszűnjön.

Erre megoldás szerinte az árnyékkormány, amely már több mint 100 megbeszélésen van túl. Hangsúlyozta: kabinetjük szemléletváltást hoz a magyar politikába.

Nem a multikkal kell stratégiai szövetséget kötni, hanem az emberekkel

– emelte ki, majd megjegyezte: az eddig elhangzottak nem ígérgetésnek tekinthetők részükről, hanem vállalásnak.

Minden hónappal, amíg ez a kormány uralkodik rajtunk egyre kevesebb jut az időseknek. Egyre többen halnak meg az egészségügyben

– sorolta.

Nincs időnk várni, mert a most végzős diákok 75%-a azt tervezi: elmegy ebből az országból. Nincs időnk várni, ezért egy felelős politikus ma Magyarországon nem csak felkészül, hanem mindent elkövet, hogy ezt a gaz kormányt gyengítse!

– hangsúlyozta. Ezután felvázolta: az elégedetlenek többségét meg kívánják szervezni.

Elsorolta, hogy kik elégedetlenek a kormánnyal: a szakszervezetek, az orvosok, a munkavállalók és számos más társadalmi csoport. „Ott van az elégedetlenség ebben az országban, de külön külön” – jegyezte meg, majd az összefogás fontosságát hangsúlyozta.

Amikor tüntettek, akkor ne azt kérjétek, hogy ne legyenek ott a pártok, hanem azt kérjétek, hogy mindenki ott legyen! Amíg mi itt vagyunk, addig lesz ellenállás ebben az országban!

– jelentette ki.

Egy feladatunk van: hogy összekapaszkodjunk. Gyertek el, és szervezzetek minél több beszélgetést, keressétek meg azokat az embereket, akikben ott van az elégedetlenség!

– kérte fel a résztvevőket.

Elbánunk még az ördöggel is; hát még az Orbán-rendszerrel!

– zárta beszédét Dobrev Klára.

17:09

A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a Himnusszal zárult.

Az élő közvetítést itt lehet visszanézni:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek