FRISS: A DK országos plakátkampányt indított arról, hogy Orbán emeli az árakat (+képek)

Elsősorban vidékre és a kisebb településekre akarják elvinni az igazságot.

„Mára világossá vált, hogy megbukott a kormányzati hazugság: nem létezik sem háborús, sem szankciós infláció. Magyarországot valójában az orbáni infláció sújtja, Orbán emeli az árakat, Orbán miatt élünk rosszul.” – közölte lapunkhoz is eljuttatott közleményében Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Ezért van nálunk háromszor akkora drágulás, mint az EU-ban, ezért duplázódtak meg a magyar élelmiszerárak mindössze két év alatt. Ilyen sehol máshol nem történt, csak az Orbán-rendszerben, ezért hívjuk ezt a történelmi drágulást orbáni inflációnak – ismertette Barkóczi.

„Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni!”

– ezzel a szöveggel indított országos plakátkampányt a Demokratikus Koalíció

elsősorban vidéken és a kisebb településeken,

hogy oda is elvigyék az igazságot az orbáni inflációról, ahová a kormányzati propaganda miatt egyébként nem jutna el – fogalmazott a szóvivő.

Barkóczi Balázs hozzátette: a magyaroknak tudniuk kell, hogy a megélhetési válságnak Orbán Viktor az oka, és amíg az Orbán-kormány marad, addig maradni fog a válság is.

„Mindenkinek tudnia kell, hogy nem kell így élnünk, van remény, mert van kormányzóképes alternatíva az országban, a Dobrev Klára által vezetett Árnyékkormány. Orbán az árakat emeli, Dobrev Klára ezzel szemben a béreket fogja emelni, erre pedig az Árnyékkormány jelenti Magyarország egyetlen reményét.”

– zárta közleményét a DK szóvivője, aki képeket is mellékelt a plakátkampányról.

Valódi Hírek