Megszólalt Orbán: Így reagált a karmelitánál lezajlott tüntetésre (+videó)

Úgy látja, az Egyesült Államok háborús kampányt folytat az utcán.

Orbán Viktor reggel fél nyolc körül érkezett meg az állami rádió stúdiójába, hogy megejtse szokásos pénteki interjúját.

A kormányfő pápalátogatásról és a kétnapos budapesti CPAC konferenciáról is szólt, amelyen Orbán csütörtökön „mindent elsöprő” beszédet mondott. Orbán talán kitérhet Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára is, vagy az EU-s pénzek befagyasztásának ügyében is megszólalhat.

Orbán közölte:

„Az Egyesült Államok háborús kampányt folytat az utcán.”

Már az orosz-ukrán háború kirobbanásakor is az volt a magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese ennek a háborúnak. A NATO pénzzel, fegyverrel látja el Ukrajnát – kezdte a miniszterelnök.

Úgy látja, nagyon nehéz a nyugati fegyverrendszereket és az Egyesült Államok költségvetését legyőzni. Elmondta, Oroszország sokkal nagyobb, és ott van az atomarzenálja is.

„Nekem nincs olyan fantáziám, hogy egy atomhatalmat valaki képes legyőzni”

– fogalmazott.

Szerinte ha az ember kimegy az utcára, azt látja, hogy az Egyesült Államok háborús kampányt folytat, majd hozzátette:

ezen is érdemes lesz elgondolkozni.

„Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél előbb fegyverszünet és béke legyen”

– mondta.

A pápalátogatással kapcsolatban megjegyezte: a Vatikán elszánta magát, mozgósítani fogja az erejét és befolyását, és megpróbálja megakadályozni a további vérontást. A pápa összegyűjti azokat, akik a béke oldalán állnak, és Magyarország is ezek közé tartozik – vélekedett.

„Nagyon hiszek abban, ha az új katonai offenzíván, ellentámadáson túl leszünk, letisztul a helyzet”

– mondta, hozzátéve, elgondolása szerint ez az utolsó esélye Ukrajnának a háborúban.

„Ukrajna egy része ősi magyar föld.

Mi magyarok kétszeresen is motiváltak vagyunk, hogy Ukrajnában béke legyen”

– jelentette ki a miniszterelnök, majd megjegyezte: Ukrajnában az ott élő magyarok miatt is fontos a béke.

A „rezsicsökkentésről” azt mondta: 7 milliárd eurót fizetett a háború előtt Magyarország az energiáért összesen, a háború után 17 milliárdot.

Kijelentette: a családoknak nem kell aggódniuk, nem szabadulnak el az árak, továbbra is védettséget fognak élvezni az energiaárak emelkedésével szemben. Elmondása szerint arra is törekednek, hogy segítsék a kis- és középvállalkozókat is. A tarifák felére csökkentek – mondta.

„Most az energiaárak jók, de a tél közeledtével emelkedhetnek, de Magyarországon lesz energia”

– mondta.

Orbán elismételte a CPAC konferencián elmondottakat:

„Ha nem akarjuk, hogy eltapossanak minket, akkor ki kell állni a nemzetek Európája mellett.”

Szerinte az Európai Unióban többen fel akarják számolni a tagállamok önálló külpolitikáját.

„Ma vagy holnap hozzák nyilvánosságra kilenc ország kezdeményezését Németországgal az élen, amelynek az a célja, hogy a tagállamoknak ne legyen saját külpolitikája”

– fogalmazott, hozzátéve, megpróbálják a nemzetek szuverenitását elvenni, de ők a nemzetállamokban, az erős nemzetek koncepciójában hisznek.

Az interjú véget ért,

Orbán Viktor nem szólt egy szót sem a szerdai tüntetésről.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek