Ez nem Orbán napja: Bevezethetik azt, ami ellen tűzzel-vassal tiltakozik a magyar kormány

Már 9-en beleszálltak a dologba.

A teljes egyetértésen nyugvó döntéshozatalt, valamint a minősített többségi döntések gyakorlatának bevezetését sürgeti az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájában 9 tagállam, azaz

a vétójog megszüntetésére tennének kísérletet

– derült ki csütörtökön, miután az érintett országok:

  • Belgium,
  • Finnország,
  • Franciaország,
  • Hollandia,
  • Luxemburg,
  • Németország,
  • Olaszország,
  • Spanyolország
  • és Szlovénia

megalakította a Baráti Csoport elnevezésű kezdeményezést.

Közölték, hogy a céljuk az uniós külpolitikai döntések hatékonyságának és gyorsaságának növelése.

A Baráti Csoport vállalta, hogy az ukrajnai háború és az Unió előtt álló nemzetközi kihívások apropóján

erősítsék az EU globális szerepét

a közösség működési keretein belül.

Közölték, hogy

az ajtójuk nyitva áll az összes tagállam előtt,

mindenki csatlakozhat, aki érdekelt a külpolitikai döntéshozatal javításában, kifejezetten a minősített többségi szavazás révén.

Hozzátették, hogy folyamatosan értékelik a kialakuló helyzeteket, tanácskoznak, meglátásaikat megosztják a többi tagállammal, sőt összehangolják tevékenységüket a közösség intézményeivel is.

(MTI)

Valódi Hírek