A szerdán előállított diák kiteregette a szennyest: Súlyos dolgokat mondott az őt rabosító rendőrökről

Pitiáner dolog miatt tartották bent.

10 órán keresztül fogvatartottak egy gimnazista diákot a rendőrök, mert a fejét védő szövetmaszkot (kámzsát) viselt a szerdai tüntetésen – derült ki az ATV csütörtöki híradásából, miután a fiú részletesen mesélt a Karmelita előtt történtekről.

Sinka Domokos a főváros egyik gimnáziumában tanul, szerdán kint volt a tüntetésen, ahol a demonstrálók és a rendőrsorfal közé ugrott, majd széttárt karokkal jelezte a hatóság embereinek, hogy ha akarják, fújják le őt is könnygázzal.

A fiú megfordult, ám ekkor,

állítása szerint két rendőr berántotta őt a sorfal mögé.

Domokost a kámzsa viselése miatt tartották bent, ő volt az a diák, akit egy ellenzéki politikussal együtt a Gyorskocsi utcába szállított a rabkocsi.

Domokos leszögezte, hogy a tüntetés alatt egy ujjal sem nyúlt a rendőrökhöz, akik közölték vele, hogy

hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentették őt.

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek