Horror az egészségügyben: Éber kómába került Katalin lánya egy baktériumtól, mégis ők fizethetnek a kórháznak (+videó)

Az orvos azt mondta neki, gyűjtsön inkább a temetésére.

Csaknem hárommillió forint perköltség megfizetésére kötelezte a Pécsi Ítélőtábla az éber kómába került Varga Katalint és az őt ápoló édesanyját, miután elveszítették a nőt kezelő kórház ellen indított kártérítési pert – írta a Blikk.

Varga Katalint 2014-ben műtötték meg egy jóindulatú daganat miatt, de

a kórházban baktérium támadta meg a szervezetét, amelynek következtében éber kómába került.

Az őt ápoló édesanyja szerint az intézmény a felelős azért, amiért lánya ilyen állapotba került, ezért százmillió forintra perelte be a kórházat.

A Pécsi Ítélőtábla viszont sem első-, sem másodfokon nem találta megalapozottnak, hogy a kórház hibájából került éber kómába a kétgyermekes édesanya.

Kistaj Éva a lapnak elmondta: újra fellebbezni fognak az ügyben.

„Az ítélet szerint még nekünk kellene kifizetni a perköltséget,

de hiszek abban, hogy végül nem fogjuk elbukni, megyünk tovább, s harcolunk az igazunkért, amíg bírunk. Felháborító, vicc, hogy ide jutottunk”

– mondta.

„Elsősorban nem is a pénzért csináltam, de amikor Katika kómába esett, az orvosa hozzám vágta, hogy

minek költök ennyi pénzt utazásra, gyűjtsek inkább a temetésre…

Én akkor döntöttem el, hogy polgári pert indítok. Ráadásul az édesapám is ugyanott halt meg. Prosztata-megnagyobbodása volt, három napig vízhajtó injekciót kapott, majd megfulladt”

– mondta a lapnak kétségbeesetten az asszony.

A család ügyvédje szintén megerősítette: újra fellebbezni fognak.Az ítélet szerint a családot mindennel együtt 2.862.500 forint megfizetésére kötelezték.

Az RTL Fókusz megrázó riportot közölt az esetről:

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek