Orbán jobbkeze úgy tudja, minden fillért visszakapnak az állam egyháznak adott pénzből

153 millió támogatást kapott az alcsútdobozi templom.

Vasárnap egy felújított református templomot adtak át Alcsútdobozon. Az eseményen a miniszterelnöki irodát vezető államtitkár, Nagy János kiemelte, hogy az állam és az egyházak együttműködnek a közösségi célok érdekében.

Szerinte az állam az egyházaknak adott forintokat kamatostul kapja vissza, hiszen a megmentett életek, a megvédett családok a nemzetet gazdagítják.

„Tartozunk az egyházaknak, hiszen a rendszerváltozáskor

az egyházak töredékét kapták vissza

annak a vagyonnak, amit a kommunisták elvettek tőlük

– mondta az államtitkár.

Az alcsútdobozi templom 153 millió forint támogatást kapott a kormánytól.

Nagy arra buzdította, hogy az emberek a protestantizmus 500 éves hagyományaihoz és Magyarország 1000 éves államiságához visszanyúlva „dolgozva imádkozzanak és imádkozva dolgozzanak”.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek