Itt a döntés: Nagyon ráfáztak, akik tiltakozni merészeltek az Orbán-kormány lépése ellen

Hiába nyújtottak be panaszt a pedagógusok.

Döntött az Alkotmánybíróság a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosításról, amelyet a szakszervezetek és az ellenzéki pártok is Alaptörvény-ellenesnek minősítettek. A korábban hivatalosan a „veszélyhelyzet” idejére elrendelt korlátozást általánossá tették, és úgy határozték meg a még elégséges szolgáltatás mértékét, hogy a lépés kiüresítette a sztrájkjogot.

A 24.hu arról írt, hogy a testület az alkotmányjogi panaszt

visszautasította,

hiába kérte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és két szintén pedagógus egyéni indítványozó, hogy állapítsa meg a „veszélyhelyzet” megszűnésével összefüggő törvény rendelkezéseinek Alaptörvény-ellenességét és visszamenőleges hatállyal semmisítse meg azokat.

Mivel az indítvány jelen esetben – szerintük – nem vet fel olyan új alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását indokolná, azt

visszautasította a Márki Zoltán tanácsvezető alkotmánybíró által vezetett testület.

Handó Tünde volt az előadó, az elutasító döntést rajta kívül Schanda Balázs, Szívós Mária és Pokol Béla hozták meg.

Valódi Hírek