Nem titkolhatják tovább Szijjártóék: Kiderült, kikkel tapsolt el öt és fél milliót egy kairói repülőúton

Különösen drága ételeket szolgáltak fel a fedélzeten.

Közérdekű adatigénylésére hivatkozva kiadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Átlátszónak, hogy kik voltak azok az üzletemberek, akik Szijjártó Pétert elkísérték 2022. februárjában egy Kairó-Manáma útra.

Az oknyomozó portál azok után fordult a minisztériumhoz, hogy kiderült, az út során 5 és fél millió forint ment el a delegáció fedélzeti ellátására, étkeztetésére. Emellett csaknem

hétmillió forintért internetezgettek is.

A külügy azt közölte, Szijjártó minisztert a csapatán kívül egy 49 fős, magyar vállalatvezetőkből álló üzleti delegáció is elkísérte, és a delegáció számára „a folyamatos internetkapcsolat hiánya megengedhetetlen”.

Szijjártó Péter egyébként a kairói útról szóló Facebook-posztjában azt írta, 58 üzletember kísérte el, nem 49.

Íme a lista:

  • Antal Zsuzsanna Medimetál Kft.
  • Bácsai-Nagy Ákos Water2Farm Kft.
  • Badawi Salama Hany MohamedTanis Holidays Kft. és EOG Hungary International Kft.
  • Bardach IstvánPro Patria Electronics Kft.
  • Boros LászlóMagnus Aircraft Zrt.
  • Balla Róbert Foldana Pénzügyi Zrt.
  • Nagy Zsolt Foldana Pénzügyi Zrt.
  • Erfan Shadi Mohamed Hungypt Pharma Kft.
  • Nyírő JózsefMagyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége
  • Riad Naboulsi Kőröstej Kft.
  • Esther AngMET International Kft.
  • Vargha GyörgyMET International Kft.
  • Forintos Róbert Tradeland Kft.
  • Friss János GyörgyJura-Trade Kft.
  • Horváth András Jura-Trade Kft.
  • Galla GáborSwimbus International Kft.
  • Gulyás PéterQuadron Kibervédelmi Kft.
  • Hidasi Péter LeonRex-San Kft.
  • Hock Benedek V-Híd Zrt.
  • Horváth BenceMűszer Automatika Kft.
  • Horváth ZoltánHungarian Water Partnership Nonprofit Kft.
  • Jakabos Anton Capsys Informatikai Kft.
  • Kiss Adrián HWTC Hungarian Water Technology Corporation Kft.
  • Kocsis Csaba I-Cell Mobilsoft Zrt.
  • Kodolányi Endre Webgarden Kft. és Business Rally Hungary Kft.
  • Kopornyik CsillaPuraset Kft.
  • Ladányi PéterContines Technologies Zrt.
  • Lakner Domonkos Pécsi Sörfőzde Zrt.
  • Madácsi RebekaTechwave Hungary Zrt.
  • Marosán Ádám Jet-Vill Kft.
  • Marosvári CsabaMVM CEEnergy Zrt.
  • Mezőlaki ÁkosAgrofeed Kft.
  • Németh Norbert Grape Solutions Zrt.
  • Németh SzabolcsBábolna Tetra Kft.
  • Orbán GyörgyOlp-Tech Kft.
  • Póta ZoltánGémtech Kft.
  • Rév AndrásFF Fémfeldolgozó Zrt.
  • Sárenczky ÁkosKuube Hungary Kft.
  • Süveges MáriaHEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.
  • Szabó AndrásMasterplast International Kft.
  • Szabó DávidMakerspace Kft.
  • Szabó NorbertGanz Danubius Watercraft and Crane Kft.
  • Jefremov Vlagyimir VasziljevicsGanz Danubius Watercraft and Crane Kft.
  • Tamás LórándDunakeszi Járműjavító Kft.
  • Szatmáry Soma Dunakeszi Járműjavító Kft.
  • Tjamla-Banack Oscar Roland 77 Elektronika Kft.
  • Tóth BélaCare All Kft.
  • Vincze Tamás LászlóPhönixcontrol Kft.
  • Zsámboki GáborANY Nyrt.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek