A DK javaslatot nyújtott be, hogy ne zárhassanak be újabb postákat Budapesten

Szerdán döntenek a párt által kezdeményezett javaslatról.

Tavaly ősszel a kormány bezáratott 22 budapesti postahivatalt, akkori elmondásuk szerint ideiglenesen. Azóta kiderült, hogy a bezárt posták csak akkor nyithatnak újra, ha a költségeiket fedezi az önkormányzat. A Fidesz ráadásul további postabezárásokat tervez, hogy így csökkentse a költségeiket – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció.

Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés előtt elmondta:

elfogadhatatlan, hogy a kormány a magyar embereken spórol.

Sok idős embernek elengedhetetlen szolgáltatást nyújtanak a postahivatalok, és pont a számukra fog megoldhatatlan nehézséget okozni, ha messzire kell utazniuk egy-egy levél feladása vagy átvétele miatt.

„Éppen ezért

kezdeményeztük a Fővárosi Közgyűlésben a posták bezárásának megakadályozását,

hiszen a kormány nem róhat még egy terhet a budapestiek nyakába az orbáni infláció és a hétszeres rezsiemelés mellett, így is Orbán miatt élünk ma rosszul. Számunkra a DK-ban fontos, hogy a kormány helyett is a magyar emberekért dolgozzunk, mert csakis így lehetünk európai Magyarország”

– tette hozzá Szaniszló Sándor.

Bősz Anett hangsúlyozta: a kormánnyal ellentétben a Főváros nem elvon, hanem segíti a budapesti lakosokat.

„Megfizethető áron tartjuk fenn az idősotthonokat, az óvodai étkeztetés stabil, és a kulturális intézményekben rezsimenedékeket alakítottunk ki.

A közszolgáltatásban dolgozóknak 16 százalékos béremelést adtunk,

hogy így segítsünk nekik az orbáni infláció okozta megélhetési válság idején. Emellett átadtunk egy új könyvtárat Soroksáron, és a fővárosi színházak előbb kapták meg a támogatásokat, mint az államiak”

– sorolta a DK főpolgármester-helyettese.

„Nem hagyhatjuk, hogy kivéreztessék Budapestet,

ezért fogadott el a Fővárosi Közgyűlés egy új ingatlangazdálkodási tervet, amiben arra biztatjuk a fővárosi tulajdonban lévő nagyvállalatokat, hogy idén előbb fizessék be az iparűzési adót Budapestnek, hogy így segítsék a fővárosi költségvetés stabilitásának megőrzését”

– tette hozzá Bősz Anett.

Videó:

(Bősz Anett/Facebook)

Valódi Hírek