Itt a rendkívüli bejelentés – rengeteg beteget érint a változás

Mintegy 1,5 millió ember érintett hazánkban.

A TritonLife felvásárolta Magyarország egyik legnagyobb dialízist végző cégét a Fresenius Medical Care Beteiligungsgesellschaft mbH-tól – erősítette meg a napi.hu-nak Fábián Lajos, a TritonLife Csoport alapító elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta, a meglévő 22 központban tovább folytatják a betegek ellátását.

Fábián Lajos elmondta, összesen 22 dialízis központ kerülhet a tranzakció zárását követően a TritonLife-hoz a mostani ügylettel.

A portál korábban már beszámolt róla, hogy a Gazdasági Versenyhivatal összefonódás bejelentése szerint a TritonLife Holding Zrt. 100 százalékban megvásárolhatja Magyarország egyik legnagyobb dialízist végző cégét a Fresenius Medical Care Beteiligungsgesellschaft mbH-tól. Így

  • az FMC Dialízis Center Egészségügyi Kft.,
  • az FMC Eszközkezelő Kft.,
  • valamint az FMC Leasing Ingatlanhasznosító Kft. is

100 százalékban a TritonLife Csoport tulajdonába kerülhet a tranzakcióval.

Az ügyletről a cégvezető elmondta, a szerződés szigorúan bizalmas, üzleti titok tárgyát képezi. Azonban annyit elárult, hogy az elmúlt 5 évben a beruházásokra mintegy 14 milliárd forintot fordítottak, és több mint 2 milliárdot költöttek kutatás-fejlesztésre és innovációra.

Fábián Lajos a portálnak elmondta, a TritonLife Csoport árbevétele 2022-ben elérte a 17,3 milliárd forintot, 2021 év végén pedig 11,5 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak. A szakember közölte, a társaság idei tervezett nettó árbevétele már meghaladja a 20 milliárd forintot is.

Magyarországon mintegy 1,5 millió ember érintett valamilyen vesebetegségben. Sok betegnek hetente háromszor is fel kell keresnie egy-egy dialízisközpontot.

A művesekezeléseket Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozza, az ellátás a betegek számára térítésmentes, a dialízisközpontok túlnyomórészt magántulajdonban vannak.

A TritonLife Csoport 2021-ben már a legnagyobb integrált magyar magánegészségügyi szolgáltató volt – mondta Fábián Lajos. A Fresenius által elvégzett kezeléseket tovább folytatják, a 22 központban több mint 2500 beteg folyamatos ellátását végzik majd – tette hozzá.

„A privát működésből adódó rugalmasság és hatékonyság előny, amiből egyértelműen a páciensek profitálhatnak majd, ha lezárult a tranzakció”

– mondta a szakember, aki ugyanakkor elismerte, jelenleg rendkívül alulfinanszírozott a dialízis-kezelés Magyarországon. A művesekezelésekre fordított összeg még a környező, volt szocialista országok normatíváinál is alacsonyabb – jegyezte meg.

Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója véleménycikkében arról írt, ma ott tartunk, hogy Magyarországon az egy dialízis kezelésre jutó állami finanszírozás nemcsak a visegrádi országok, hanem

Románia és Albánia szintjétől is jelentősen elmarad.

Hangsúlyozta, 2011 óta a kórházak és járóbeteg-ellátók állami finanszírozása közel háromszorosára nőtt, ami örvendetes. Ezzel szemben azonban a dialíziskassza bővülése a 20 százalékot sem érte el.

Valódi Hírek