Nincs tovább: Mostantól perkálnia kell minden magyarnak, aki a népszerű közösségi oldalt használja

Ezt nem úszhatják meg.

Az Európai Bíróság megvizsgálta az Only Fans nevű, Magyarországon is népszerű közösségi oldal működését. Február végén hirdettek ítéletet a weboldal ügyében, amely az adózást is lényegesen érinti.

Az oldalt az Egyesült Királyságban bejegyzett Fenix International Ltd. üzemelteti, a felhasználók 2 táborra oszlanak: alkotókra és rajongókra.

Előbbiek képeket, videókat, elővideókat oszthatnak meg, sőt magánjellegű üzeneteket is küldhetnek, a rajongóknak pedig a feltöltött tartalmakért fizetniük kell. A tartalmak sokszor erotikus jellegűek.

A Fenix az alkotóknak fizetett pénzből 20 százalékot levont és kiszámlázta az ennek megfelelő összeget. A levont 20 százalék után a cég még 20 százalék áfát számított fel, valamint a rajongók mindig a Fenixnek címezték az átutalt összeget.

A brit adóhatóság azonban 2020-ban úgy látta, hogy a Fenix helytelenül járt el, ugyanis a rajongók által befizetett teljes összeg után kellett volna az áfát megfizetnie. A cég pert indított, így került az ügy az luxembourgi bíróság elé.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtószóvivője részletezte, milyen szabályok vonatkoznak az Only Fans alkotóira.

Két lehetőség közül választhatnak: vállalkozóvá válnak (akár egyénivé, akár cégessé), vagy a személyi jövedelemadó szabályai szerint fizetik ki a közterhet.

Hozzátette: ha valaki kiegészítő tevékenységként tölti fel a tartalmakat, akkor is lesz bevétele, így

magánszemélyként adószámot kell váltania.

Az alkotóknak bevallást is kell készíteniük, negyedévente adóelőleget kell megállapítaniuk és megfizetniük, valamint a teljes éves jövedelmet és a megfizetett adóelőleget az éves bevallásukban is fel kell tüntetniük.

Ha valaki a korábbi években nem adott számot az ilyen jellegű jövedelméről, az illető elévülési időn belül önellenőrzéssel módosíthatja az adott évi szja-bevallását.

Fontos, hogy az elmulasztott adó megfizetésével egyidejűleg önellenőrzési pótlékot is le kell róni

– tette hozzá Kis Péter András.

Az alkotóknak számlát is kell kiállítaniuk, amelyen a „fordított adózást” kell feltüntetni. Ugyan itt az általános forgalmi adót nem kell szerepeltetniük, de idehaza be kell vállalniuk az áfát.

A szóvivő kitért arra is, hogy a NAV éves ellenőrzési terve részletesen meghatározza, hogy a szervezet idén milyen adózási témaköröket kezel kiemelkedően. Ebben az Only Fans ugyan nem szerepel, de ez nem jelenti azt, hogy az újonnan felmerülő jelenségekre nem reagál azonnal a hatóság.

Elmondása szerint a cél nem a büntetés, hanem a tájékoztatás, és hogy minden adózó megkapja a kellő segítséget.

(vg.hu nyomán)

Valódi Hírek