Betelt a pohár: Torkig lett a fideszes polgármester a botrányos kórházi állapotok miatt

Közölte, kizárólag a döntéshozókat terheli a felelősség.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely fideszes polgármestere Facebook-oldalán közölte hivatalos nyílt levelét, amelyben többek között arról írt, hogy nem vezettek eredményre a dr. Révész Jánossal, a miskolci székhelyű (vár)megyei kórház főigazgatójával folytatott tárgyalások az év elején, ugyanis a megyei kórház fenntartásában lévő sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban

nemhogy jobbra fordultak volna, de romlottak a dolgok.

„Csalódottan vettem tudomásul, hogy az adott szónak – bizonyos embereknél – semmilyen ereje nincs (…)

Főigazgató úr gyakorlatilag semmilyen ígéretét nem tartotta be

és tudatosan félretájékoztatott. Az általa meghozott vezetői döntések következetlenek és egyáltalán nem a zempléni betegellátás ügyét szolgálják”

– kezdte kritikus hangvételű levelét a kormánypárti polgármester, aki felsorolta, milyen negatív folyamatokkal szembesülhetnek, akik a 16 ezer lakossal rendelkező kistérségi központban kényszerülnek igénybe venni az egészségügyi ellátást:

  • havonta több mint tízszer nincs ügyelet a szülészeti osztályon,
  • szintén havi több mint tíz alkalommal nincs sem traumatológiai, sem sebészeti ügyelet a kórházban;
  • a mentősök rendszeresen kénytelenek Miskolcra „taxiztatni” a betegeket (ez több mint 80 kilométeres távolságot jelent);
  • a kórház röntgengépei elavultak, folyamatosan meghibásodnak;
  • a kórházban egyébként sincs radiológus szakorvos;
  • a CT-készüléknek megszűnt a gyári háttértámogatása; ha elromlik, nem tudják megjavítani,
  • egyre kevesebb egyébként is az orvos és a szakápoló, mert a megyei kórházból hiányzó orvosokat és ápolókat Sátoraljaújhelyről pótolják,
  • de mióta a gazdasági és a műszaki feladatokat Miskolchoz rendelték, a sátoraljaújhelyi kórházban az ezekkel foglalkozó helyi szakemberek is felmondtak.

A polgármester levelében közölte, az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy az intézmény élére a miskolci központ nem a több mint tíz éve az Erzsébet Kórházban dolgozó, „minden szakmai végzettséggel rendelkező” orvost nevezett ki,

hanem egy orvosi végzettség nélküli embert„.

A polgármester hangsúlyozta: számára ez a döntés elfogadhatatlan, az új kórházi vezető „kiválasztásának módjáról, sem annak menetéről, sem az eljárásrendjéről” nem kapott tájékoztatást.

Mint írta, nincs más eszköze, mint a nyilvánossághoz fordulni, és felhívni a figyelmet arra, hogy „mindenért, ami a térség betegellátását érintően az elkövetkező időben történik,

kizárólag azok a felelősek, akik ezeket a döntéseket meghozták,

vagy asszisztáltak a megszületésükhöz”.

(Szamosvölgyi Péter/Facebook)

Valódi Hírek