Újra megszólalt Galambos Lajos – meglepő részleteket árult el életéről a zenész (+videó)

Különös dolgokról beszélt a trombitás.

Galambos Lajos a Pizzaszínház című gasztroműsor vendége volt, ahol a zenész pizzakészítés közben osztott meg újabb részleteket életéről a nyilvánossággal. Mint ismert, Galambos Lajost elítélték áramlopási ügyében, azonban betegsége miatt büntetésének letöltését még nem kezdhette meg.

Lagzi Lajcsi a műsorban többek között arról beszélt, hogy nehezen, de néha tud nevetni is a helyzetén, főleg amikor a fellépésein azt kérik tőle, hogy játssza el a „kell egy kis áramszünet” című nótát. Mint mondta, eleget szokott tenni az ilyen jellegű kéréseknek.

„Időnként elmegyek templomba, de gyónni nem merek. Azt mondta nekem a lelkipásztor, aki fontos az életemben, hogy az, ami velem történik, lehet, hogy egy egész más, egész új embert hoz létre belőlem”

– mondta a zenész, aki börtönbüntetésével kapcsolatban elmondta: ha be kell mennie, akkor menni fog.

„Amit rám mért a sors, azt vállalom. Voltam én már rosszabb helyzetben is. Voltam olyan turnén, aminél jobb körülmények várnak rám, bármi is legyen. Én erre teljesen fel vagyok készülve”

– fogalmazott.

Galambos arról is beszélt, hogy a személye körül kirobbant botrány nem tesz jót neki, azonban – jegyezte meg – jó érzéssel tölti el, hogy sok fellépésre hívják, hogy így segítsék szorult helyzetében.

Galambos Lajos a közelmúltban nyilatkozott arról, hogy eladja 22 szobás házát, a mostani interjúban pedig elárulta: jelenleg is építkezik, bár a szomszédokkal összetűzésbe került.

„Budán építkezem, most már befejezés előtt áll. Igazándiból a szomszédok élcelődésével lett tele a t*köm. Egész egyszerűen áramszünet lett az utcában, és épp ott voltam. A volt földművelésügyi államtitkár megállt, azt mondta:

»Na, eddig itt ilyen nem volt, megjöttél?«”

– számolt be a különös incidensről Galambos, aki azt is elmondta, nem akar külföldre menni, Magyarországon akarja leélni az életét.

„Valószínűleg itt leszek eltemetve, hogy hol, azt nem tudom”

– mondta.

Videó:

(Karlo Tomatoni/Youtube nyomán)

Valódi Hírek