Nagy dobásra készülnek Matolcsy Györgyék: Kedden óriási meglepetéssel rukkolnak elő

Direkt választották a keddi napot.

Kedden bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank azokat az új érméket, amelyeken Petőfi Sándor és a Nemzeti Dal szerepel majd

– emlékeztetett a bank360.hu hétfőn.

Elmondásuk szerint talán ez az idei év egyik legjobban várt emlékérméje, amely a 200 éve született költőnek és az 1848-1849-es forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket.

Az április 11-i egyébként is különleges dátum, ez ugyanis a költészet napja.

Az MNB 2 változattal rukkol elő a gyűjtők számára.

Az egyik egy tükörfényes, ezüstérme, amely 30 ezer forintos névértékkel kerül forgalomba. Ebből összesen 6 ezer darab készül.

A másik változatot színesfémből verték, selyemfényű verzió, amely 7500 forintba kerül majd, és összesen 8 ezer példány készül belőle.

Mindkét érmének 52,5 milliméter az átmérője, az egyik oldalon Petőfi arcképe látható, a másik oldalon pedig a Nemzeti Dal első sorai olvashatók.

Nem ez az első alkalom, hogy a költő arcmása magyar pénzre kerül. Korábban ugyanis

szerepelt már a papír 10 forintoson,

amellyel az 1940-es évektől lehetett fizetni, majd végül 1992-ben kivonták a forgalomból.

Valódi Hírek