Joe Biden üzent a magyar kormánynak – erre utasította Orbánékat

Felszólította a magyar kormányt, hogy késlekedés nélkül tegyenek eleget kérésének.

Joe Biden amerikai elnök közleményében üdvözölte, hogy Finnország hivatalosan is a NATO tagja lett. Emlékeztetett, hogy Finnország és Svédország egy éve, 2022 májusában már kérte felvételét a NATO-ba.

Biden hangsúlyozta: Finnország csatlakozásával a NATO erősebb lett.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy mindkét országban erős a demokrácia, és ütőképes hadsereggel rendelkeznek, valamint osztják a NATO-tagok értékrendjét. Emiatt örömét fejezte ki, hogy Finnország megkapta a tagságot, azonban jelezte, azt szeretné, ha Svédország is minél hamarabb bekerülne a szövetségi rendszerbe.

„Örömmel várom, hogy Svédországot a lehető leghamarabb NATO-tagként üdvözölhessük, és

arra bátorítom Törökországot és Magyarországot, hogy késedelem nélkül fejezzék be a ratifikációs folyamatot”

– áll az amerikai elnök közleményében.

„Amikor Putyin elindította brutális, agresszív háborúját Ukrajna népe ellen, azt hitte, hogy meg tudja osztani Európát és a NATO-t. Tévedett.

Ma egységesebbek vagyunk, mint valaha.

És együtt – legújabb szövetségesünk, Finnország által megerősítve – továbbra is megőrizzük a transzatlanti biztonságot, megvédjük a NATO minden egyes centiméterét, és meg fogunk felelni minden kihívásnak, amivel szembe kell néznünk”

– közölte Joe Biden.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek