Meg is indokolta, miért oda való.
A héten lesz egy hónapja, hogy kiderült, Varga Judit és férje, Magyar Péter válnak. A válófélben lévő párról azóta nem sok újat hallottunk, most azonban kiderült, hogy Magyar hol folytatja.
A 24.hu írt róla kedden, hogy Lázár János „nagy takarítást” végzett a Volánbusz igazgatóságában. A miniszter ugyanis a NER harcosait és a szakma régi motorosait ülteti vissza.
A többi közt az igazgatóságban helyet kapott Magyar is, aki elmondta, hogy miért alkalmas a rá ruházott feladatra:
„Mintegy nyolc évig foglalkoztam közlekedési szakpolitikával a magyar kormány uniós nagykövetségén (Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete).
Először 2011-től a magyar uniós elnökség alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési szakdiplomatájaként, majd a Külügyminisztérium és végül a Miniszterelnökség diplomatájaként tartozott hozzám többek között az uniós,
és ezáltal a hazai közlekedési szakpolitikai jogalkotás követése, illetve a kapcsolódó magyar kormányzati álláspont képviselete. Ezenkívül, mintegy nyolc hónapja a Magyar Közút Zrt. igazgatóságának a tagja vagyok.”
Magyar korábban a Diákhitel Központ korábbi vezetője volt.