Figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat: Érkezik a jégeső

Zivatarokra, viharos széllökésekre is számítanak.

Az ország déli, délkeleti, majd keleti felén felhősebb lesz az ég, napközben elszórtan alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatar is előfordulhat – írta szombati előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ arra figyelmeztetett, hogy

a zivatarokat viharos széllökés (>70 km/h), esetleg apró szemű jég kísérheti.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő este 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombat este a Dunántúlon, illetve a Tiszántúlon lehetnek felhősebb körzetek, másutt gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Néhol pára-, illetve ködfoltok is képződhetnek. Helyenként kisebb zápor előfordulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkülhet, de alapvetően mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható.

Vasárnap délelőtt felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A maximum 13 és 18 fok között alakul.

Délután felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A maximum 13 és 18 fok között alakul.

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek