Vége: Lehúzzák a rolót, tömegével kerülhetnek utcára a családok Orbánék rezsinövelése miatt

Kérdéses, mi lesz velük.

15 év működés után bezár a magas rezsiárak és az állami segítség teljes hiánya miatt az idős hajléktalan embereken és nehéz anyagi helyzetben lévő kisgyermekes családokon segítő, a Menedékház Alapítványhoz tartozó Családok Átmeneti Otthona.

„Kedves Barátaink, Ismerőseink, Támogatóink! Sajnos rossz hírekkel jövünk: az elmúlt hónapok – gyakorlatilag a szeptember óta tartó időszak – mindennapos túlélési küzdelemről és állandósult létbizonytalanságról szólt a Menedékház Alapítványnál.

Sajnos az egekbe szökő gázárak okán hatalmas bajba kerültünk,

akkorába, amin sajnos mindig lelkes és nagylelkű támogatóink serege sem tudott volna segíteni”

írták Facebookon.

„Megpróbáltunk mindent, minden ajtón bekopogtunk, ahol kellett dörömböltünk, de az elmúlt hetekben be kellett látnunk, hogy ehhez kevesek leszünk, ez a krízis túlnő rajtunk, így az alapítvány kuratóriuma nehéz szívvel meghozta azt a szomorú döntést, amely szerint

a Családok Átmeneti Otthona 2023. június 15. napjával befejezi közel 15 éves működését”

– közölték bejegyzésükben.

„Rettenetesen szomorúnak találjuk azt, hogy épp azt a szolgáltatást kell befejeznünk, ahol folyamatos várólisták vannak, amelyre a legnagyobb és folyamatos szükség mutatkozik, és ahol a leginkább rászoruló, szinte nincstelen családokat láttunk el. A nálunk élő 20 család a fővárosi ellátás több mint 10%-át jelenti, és

jelenleg nem látható, hogy hol és hogyan fogjuk tudni elhelyezni őket”

– írták.

(Menedékház Alapítvány/Facebook)

(Címlapkép: Menedékház Alapítvány)

Valódi Hírek