Gyurcsány Ferenc szegedi fiatalokkal találkozott (+fotók)

Már meg sem lep, hogy milyen okosak és tájákozottak voltak – írta róluk a pártelnök.

Ahogy azt megírtuk: Szegeden tart kihelyezett frakcióülést a Demokratikus Koalíció szerdán és csütörtökön.

A DK-sok a két nap alatt több mint egy tucat találkozót tartanak egész Csongrád megyében. Szerdán már bejelentették, hogy a DK Botka László hivatalban lévő polgármestert támogatja a jövő évi önkormányzati választásokon, este pedig a lazább programoké volt a főszerep.

Délután fél 5-től fórumot tartottak a szegedi Ifjúsági Házban, este 7-től pedig a BarCraft nevű helyen egyetemistákkal, fiatalokkal talákozott Gyurcsány Ferenc.

A pártelnök pénteken reggel erről a találkozóról osztott meg fotókat, mint írta:

„Már meg sem lep, hogy milyen okosak, tájékozottak voltak tegnap este a Szeged és környéki fiatalok. Szerettem ezt a csapatot.”


.

Valódi Hírek