Kínos: Ujhelyi István Orbán levelével oltotta be a Horn Gyula sétányt betiltó főispánt

Ez betalált!

Levelet küldött Ujhelyi István EP-képviselő Sára Botond főispánnak. Az üzenet apropója, hogy

a Mi Hazánk nyomására átnevezik a fővárosi Horn Gyula sétányt.

Novák Elődék szerint inkább „egy mártír szabadságharcosról” kellene elnevezni a területet, mintsem a 20. század önkényuralmi rendszerének résztvevőjéről.

Ennek kapcsán üzent Ujhelyi a volt fideszes polgármesternek, aki utasította a Fővárosi Közgyűlést a sétány 30 napon belüli névváltoztatására. A levélben a főispán figyelmébe ajánlotta Orbán Viktor korábbi beszédét, amelyben az éppen 80. születésnapját ünneplő Horn Gyulát méltatta.

Bár Ujhelyinek a miniszterelnök szavai nem irányadóak, úgy gondolta,

Sára Botondnak, mint a NER egyik kulcsfigurájának,

kiemelten fontos és egyértelmű lehet Orbán Viktor akkori kijelentése.

Ujhelyi István bejegyzését, amely tartalmazza Orbán Viktor szavait is, változtatás nélkül idéztük:

„Néhány perce az alábbi levelet küldtem Sára Botond korábbi fideszes polgármester, jelenlegi fővárosi „főispán” számára a Horn Gyula sétánnyal kapcsolatban:

❌ Tisztelt Sára Botond főispán úr!

Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjeként Ön nemrég arról tájékoztatta a Fővárosi Közgyűlést: miszerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról – hazánk korábbi, demokratikusan megválasztott miniszterelnökéről – sétányt neveztek el a XIII. kerületben. Arra is felszólította a Fővárost, hogy ezt az Ön szerint jogszabálysértő helyzetet harminc napon belül szüntessék meg, vagyis nevezzék át a sétányt.

Tisztelt Kormánymegbízott úr, ezúton

szeretném figyelmébe ajánlani a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak a szavait,

amelyekkel néhány évvel ezelőtt az akkor nyolcvanadik születésnapját ünneplő Horn Gyulát méltatta:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nemzet felemelése csak együtt és csak az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges.

Elsősorban mindannyian magyarok vagyunk,

a nemzet boldogulásáért cselekszünk

saját hitünk és legjobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennünket összeköt, mint ami szétválaszt.

Engedje meg, hogy a család, rokonok és barátok mögé sorakozva jó egészséget kívánjak! Isten éltesse 80. születésnapján!

Budapest, 2012. július 5.
Üdvözlettel: Orbán Viktor

Főispán úr, az én számomra Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök szavai nem szolgálnak feltétel- és kérdések nélküli iránytűként,

Önnek azonban – mint a NER hűbéri rendszerének egyik kiemelt helytartója –

világos és egyértelmű proklamáció kell legyen.

Elmélyült és gondolkodó olvasást kívánva,

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója

Budapest – 2023.03.24. 🇪🇺🇭🇺

(Ujhelyi István/Facebook)

Valódi Hírek