Karácsony Gergely bejelentette: Évtizedek óta nem látott fejlesztés indul a fővárosban

A tervet már meg lehet tekinteni.

A főváros vezetése szorgalmazza, hogy

autópályák” helyett újjáéledő sugárutak hálózzák be Budapestet

– közölte pénteki bejegyzésében Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Ezért a lakosok, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit tekintve kezdődik a Váci út, a Bajcsy-Zsilinkszky út és az Üllői út felújítása – jelentette be a főpolgármester.

A főváros polgármestere elmondta:

Lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, és szeretnék kihasználni az átépítés nyújtotta történelmi lehetőséget, ezért a kerületekkel, szakmai szervezetekkel egyeztetve kidolgozták az érintett városrészek fejlesztésének koncepcióját.

A cél, hogy a jelenlegi városi autópályaként működő utak biztosítsák a közlekedést, de közben visszatérjen az élet az utcákra. Ezért uniós forrásból 2030-ig szeretnék megvalósítani a beruházást, amelynek keretében többek között:

  • új gyalogátkelő-helyeket létesítenének
  • a pótlóbuszok sávjait kerékpársávvá alakítanák
  • minél több dízelbuszt váltana fel trolibusz
  • zöldterületeket növelnének
  • a Városháza park megújulna.

Karácsony szerint abban nincs politikai vita, hogy a népligeti és a Nyugati téri felüljáróra hosszú távon nincs szükség, azok rontják a városképet, rossz műszaki állapotban vannak, és olyan forgalmat hoznak létre, amit a belváros nem tud levezetni. A tervek szerint ezeket 2026 után elbontják.

Szerinte a beruházás minden budapesti lakos javát szolgálná, visszaadná a 150 éves főváros méltóságát, „ahol nem az autópályák, hanem az emberek találkoznak.”

(MTI/Karácsony Gergely/Facebook)

Valódi Hírek