Baj van: Tóth Gabinak lavórban kell fürdenie, hogy vissza tudja fizetni a lakáshitelt (+fotó)

Nagyon aggódik az énekesnő.

Hitelt kényszerült felvenni új otthonukra Tóth Gabi, és retteg, hogyan fizeti majd vissza – írta az énekesnőről a Story magazin. Tóth Gabi a lapnak arról is beszámolt, hogy bele is soványodott a felújítás és az eladósodás okozta stresszbe.

„Lelkileg megviseli Tóth Gabit, hogy férjével, Krausz Gábor séffel együtt eladósodtak”

írta a csütörtökön megjelenő számában a bulvárlap.

Tóthék néhány héten belül költöznének az új, szentendrei házba, ahol az énekesnő elmondása szerint még egyelőre áldatlan állapotok uralkodnak.

„Ha más nem, még a földön alszunk majd, és lavórban fürdünk,

de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra”

– vallotta Tóth, aki arról is beszélt, hogy az első hitel felelősségétől „picit betojt„, mert a hiedelemmel ellentétben az ő szakmájuk elég bizonytalan.

„Amikor ebbe úgy igazán belegondolok, gyorsan le is dobok magamról egy kilót. Ennek alapján eddig hatszor gondoltam bele, mert annyit stresszeltem le magamról az elmúlt pár hétben”

– fogalmazott az énekesnő.

Férje, aki éppen forgat, mindebből csak annyit érzékel, hogy Gabi ingerült, és mire Krausz hazaér, – fogalmazott – „úgy rogyok össze, mint egy rongybaba”.

A lap információi szerint Tóthék Szentendre előkelő részén, Pismányon építkeznek.

(Story/Facebook)

Valódi Hírek