FRISS: Rászállt a NAV a Fővárosi Roma Önkormányzatra, több millióval tartoznak

Sok pénzt keresnek.

Mintegy 150 millió forint tartozást próbál a NAV behajtani csütörtökön a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton (FRNÖ).

A NAV nem először próbálkozik, március 8-án is jártak az irodánál, akkor zárva volt.

Már 2020-ban tudni lehetett, hogy közel 180 millió forinttal tartozik a FRNÖ, ez az összeg ma már 220 millió forintra rúg.

A mostani 150 milliós tartozást az Államkincstár próbálja visszaszerezni, miután jogosulatlanul és szabálytalanul vették fel a támogatást egy korábban általa fenntartott szakképző után. Az ügyben 2015 óta nyomoz az adóhivatal.

A FRNÖ elnöke március 7-én távozott pozíciójából, utódja, Abházi József szerint azóta sem történt meg a hivatalos átadás-átvétel, de elkötelezett az ügy kivizsgálása mellett.

(hvg.hu nyomán)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek