Veszélyben vannak a nyugdíjasok: Már erre is egyre kevesebbet tudnak költeni

A saját egészségük forog kockán.

Már minden ötödik nyugdíjasnak gondot jelent, hogy a saját egészségét nem tudja finanszírozni. Emiatt fokozatosan romlik az idősek egészségügyi állapota. Ez derül ki a Pénzcentrum felméréséből.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke a nyugdíjakról elmondta, Budapesten 195 ezer az átlag, a mórahalmi járásban pedig 124 ezer. Szerinte ezekből az összegekből nagyon nehéz jól élni, vagy akár a várólistákat megkerülve a magánegészségügybe menni.

„Nincs pénzük a magyaroknak az egészségügyi állapotukon javítani, nem tudják a gyógyszereket kiváltani, nem tudnak elmenni szűrővizsgálatokra, nem tudnak egészségesen táplálkozni”

– fogalmazott Karácsony, aki arról is beszélt, hogy olyan, mintha a kormányzat számára nem lenne fontos az egészségpolitika, mert

nagyon keveset fordítanak az egészségügy fejlesztésére.

„Körülbelül a fele közpénzt költjük egészségügyre, mint a fejlett Nyugat-Európai országok. Tehát ezen mindenképpen változtatni kell”

– mondta.

Magyarország uniós szinten a harmadik helyen áll gyógyszerdrágulás szempontjából. Egyre több nyugdíjasnak okoz gondot az is, hogy a saját gyógyszereit is csak alig, vagy egyáltalán nem tudja kifizetni.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek