Kiakadtak a szakemberek Orbán tervén – Semmi jóra nem számítanak az idén

Fel kell készülni.

Régóta mondogatja Orbán Viktor, hogy év végére egyszámjegyű infláció lesz Magyarországon, azonban a szakemberek szerint ez irreális elvárás.

„Teljesen irreálisnak tartom jelen pillanatban,

hiszen a kamatok továbbra is nagyon magasak, kamatcsökkenésre a Magyar Nemzeti Bank pedig nem hajlandó”

– nyilatkozta az ATV Híradójának Raskó György agrárközgazdász.

Az ügyben Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök is megszólalt: szerinte nehéz elképzelni, hogy megvalósuljon az Orbán által kitűzött cél.

A Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint magas inflációról éppen a hatósági ársapkák tehetnek, hiszen így más termékek áraival nyerik vissza a kereskedők a veszteséget.

Molnár László felhívta a figyelmet arra is, hogy hiába lesz egyszámjegyű az infláció,

olcsóbb semmi nem lesz.

„Az árak növekedési üteme csökken le erre, tehát decemberben a 2022 decemberi átlagárakhoz képest 8 százalékkal állnak majd magasabban az árak. Tehát az

továbbra is áremelkedést jelent, csak csökkenő ütemű áremelkedést”

– nyilatkozta a szakember.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek