Kegyetlen drágulás vár a nyugdíjasokra: Ennyit kell fizetni mostantól az idősotthonban Pápán

Brutális drágulás jön.

Már most a kétszeresére emelik a térítési díjat a pápai idősek otthonában.

5 ezer forint helyett 9 ezer forintot kell naponta fizetni a nyugdíjasoknak.

Egy helyi lakos azt mondta, akinek a bátyja és az apósa is az idősek otthonában él, elmondta: a testvére egy baleset miatt, az apósa pedig az életkora miatt került be az intézménybe. A költségek megemelkedése miatt azonban

nem tudják, hogyan finanszírozzák tovább mindkettejük ellátását.

„A bátyámnál ez úgy néz ki, hogy eddig is fizetett 60-70 ezer forintot a nyugdíján felül térítésidíj-kiegészítésre, de most az új helyzetben

160-180 ezer forintot kell havonta fizetni.

Eddig a készpénzvagyonából fizette”

– fogalmazott az RTL Híradónak.

Áldozó Tamás, Pápa fideszes polgármestere azt mondta, az áram díja 407 százalékkal változott, a gázé 260 százalékkal, szerinte a családoknak nagyobb szerepet kellene vállalniuk az anyagiakban.

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete korábban már felhívta a Belügyminisztérium figyelmét, hogy emelni kellene az állami támogatáson, ugyanis más városokban is drágulni fog az ellátás.

(index.hu nyomán)

Valódi Hírek