Ilyen nincs: Március 15-i ünnepi előadást tiltott be az iskolaigazgató – az indoklás elképesztő

Egyszemélyes döntést hozott.

A Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai egy hónapon keresztül készültek a március 15-i műsorukkal, de azt az igazgató egy előadás után letiltotta azt – számolt be róla az Index.

Az ismétlést azért tiltotta le az igazgató, mert állítása szerint abban a mai politikai helyzettel kapcsolatos áthallások szerepeltek.

A diákok petíciót is indítottak, hiszen így a tanulók fele nem is láthatta a műsort, az igazgató azonban hajthatatlan volt.

A 444-nek megszólalt maga az igazgató is,

beismerte, hogy ez az ő döntése volt.

Az áthallásokról nem beszélt, szerinte akkor felesleges lett volna betiltani az előadást, ő az első előadás után úgy érzékelte, hogy a műsorban

sok alkalommal félreérthetetlen aktuálpolitikai utalások voltak.

Az iskolaigazagtó, Csenki József azt közölte a tantestülettel, hogy az előadásban annyi aktuálpolitikai áthallás van, hogy

ha ez kimegy, vége az iskolának.

A szülők felháborodtak a döntésen, ennél jobban nem is tanulhatták volna meg, mit jelent kiállni a szabadságért, és mit jelent március 15-e.

(index.hu/444.hu)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek