Nem tudod, mire számíts? Mutatjuk, hol mondanak beszédet a politikusok

Hosszú nap lesz.

A szokásokhoz híven ma is több politikus szólal majd fel a ’48/49-es szabadságharc kitörésének évforduloján, mutatjuk kivel, hol lehet találkozni.

A budapesti ünnepség reggel 9 órakor kezdődik a zászlófelvonással a Kossuth téren, majd 9:20-kor indul a Huszármenet a Nemzeti Múzeumhoz, a Múzeumkertben Csák János fog beszédet tartani 10:30-kor.

A miniszterelnök október 23-a után a március 15-i beszédét is vidéken tartja, most Kiskőrösre látogat, Petőfi Sándor szülőháza előtt tart majd beszédet 15 órai kezdettel.

Az ellenzék nem tart közös megemlékezést, délelőtt a Jobbik és az MSZP 10 órakor külön-külön emlékezik meg a szabadságharcról, a nemrég nevet változtató párt a Batthyány-örökmécsesnél, az MSZP részéről pedig Kunhalmi Ágnes és Hiller István a XX. kerületi Petőfi-szobornál, Komjáthi Imre és Molnár Zsolt pedig Csíkszeredán kopjafát avat.

A Demokratikus Koalíció délután 3 órakor az Egyetem téren tartja nagy eseményét, ahol egy idő után először áll majd egy színpadon, és mond beszédet Gyurcsány Ferenc pártelnök és Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök.

Ugyanebben az időpontban tartja „béketüntetését” a Mi Hazánk a Pilvax közben Toroczkai László vezényletével, az eseményen a svéd és finn NATO-csatlakozás megvétózását követelik.

15:30-kor indul el a Szabadságmenet a Hősök teréről, amely a civilek által szervezett Civil Sugárút nevű programsorozat záróeseménye. A menet 17 órára érkezik meg a Bajcsy-Zsilinszky útra, itt mond majd beszédet Karácsony Gergely, Baranyi Krisztina, Pikó András és Iványi Gábor.

(nepszava.hu nyomán)

Valódi Hírek