Kárpátaljai magyar önkéntes katona kapta idén a Rendületlenül-díjat

Gratulálunk!

Traski Viktor, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, az ukrán fronton önkéntes katonai szolgálatot teljesítő kárpátaljai magyar családapa kapta idén a Rendületlenül-díjat – számolt be róla közösségi oldalán az elismerést alapító Ujhelyi István EP-képviselő.

A szociáldemokrata politikus az online díjátadóról készült videóban elmondta: az elismerést olyan határainkon túl élő magyaroknak ítélik oda immár harmadik éve, akik fáradhatatlanul építik, ápolják a helyi magyar közösségeket és ezzel is erősítik nemzetünk pozitív megítélését a közös hazánktól távol.

„Mindenre gondoltam, amikor annak idején megalapítottuk ezt a díjat, csak arra nem, hogy lesz olyan díjazottunk, aki a XXI. században egy lövészárokban szolgálja hazáját, nemzetét, családját és mindannyiunkat”

– fogalmazott Ujhelyi István az ukrajnai magyar egyetemi docens méltatásakor.

Traski Viktor megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, amelyet minden kárpátaljai magyar nevében vett át jelképesen az online beszélgetés keretében.

A fiatal kandidátus elmondta: bár egyetemi tanárként nem lett volna sorköteles, mégis azért jelentkezett önként a frontra, mert „tükörbe akar nézni” a háború után is, és

mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhessék Ukrajnát az orosz agressziótól.

„Azért küzdök, hogy szabadon és nyugodtan Kárpátalján tudjak élni. Ez nagyon hasonló ahhoz, ami az 1848-as forradalom elve is volt. Az önvédelmi harcunk talán mégis közelebb áll az 1956-os eseményekhez, akkor is a ruszkik voltak a főszereplők”

– fogalmazott Traski Viktor.

Az ungvári tanár kérdésre válaszolva elmondta: nem könnyű mentálisan bírni a háború megpróbáltatásait, amikor kis falvakban tragikus sorsú gyermekekkel találkozik, mindig a sajátjaira gondol, akik – ha nem állítják meg az orosz agressziót – akár hasonló sorsra juthatnak.

Ujhelyi István a közösségi oldalon közzétett beszélgetésben rámutatott: Traski Viktornak „elképesztő felelőssége és lehetősége van abban”, hogy a következő évtizedekben az ukrán-magyar együttélés szimbolikus hőseként rendet tegyen azokban a viszonyokban, amiket a politika elrontott.

„Vigyázz magadra, mert a következő években sokkal fontosabb feladatod lesz, mint az elmúlt időszakban bármikor”

– fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve, hogy a díjat egyelőre csak virtuálisan tudta átadni, de bízik benne, hogy hamarosan béke lesz és személyesen viheti majd el az elismerést Kárpátaljára.

A beszélgetés során elhangzott, hogy Traski Viktor jelenleg családjával tölti párnapos eltávozását. Mint elmondta, huszadika után vezénylik ki újra a frontra.

A Rendületlenül-díjat az elmúlt években eddig ketten kapták meg: Ildikó „Indy” Mair, a skóciai magyar közösség egyik vezetője, valamint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetője.

A Traski Viktorral készült beszélgetés alább tekinthető meg:

(Ujhelyi István/Facebook)

Valódi Hírek