FRISS: Döntött az Unió, Orbánéknak kötelező lesz betartaniuk ezt

Új rendelet kötelezi Magyarországot.

Az Európai Parlament kedden nagy többséggel elfogadta a közös kötelezettségvállalási rendelet felülvizsgált szabályait, amelyek a közúti közlekedés, az épületek fűtése, a mezőgazdaság, a kis ipari létesítmények és a hulladékgazdálkodás révén a légkörbe jutó üvegházhatású gázok (ÜHG) mennyiségének csökkentésére kötelez minden tagállamot – közölte az uniós parlament kedden.

Az EP összefoglalójából kiderült, hogy a felülvizsgált rendelet 30% helyett 40%-os kibocsátás-csökkentést ír elő uniós szinten, de most először tagállamokra lebontott külön célokat is megszabott,

így Magyarországnak az eddigi 7% helyett 18,7%-kal kell csökkentenie a kibocsátását

a 2005-ös szinthez képest 2030-ra.

A közös kötelezettségvállalási rendelet az „Irány az 55 százalék” című klímavédelmi csomag része, amely az európai klímarendelettel összhangban azt kívánja biztosítani, hogy az Európai Unió 2030-ra legalább 55 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsásson ki, mint 1990-ben – írta a Portfolio.

Az új rendeletet 486 szavazattal, 132 ellenében és 10 tartózkodás mellett fogadták el,

amelynek értelmében uniós szinten 30 százalék helyett immár 40 százalékos ÜHG-csökkentési célértéket határoz meg 2030-ra a 2005-ös kibocsátáshoz képest. A tagállamoknak ehhez most először nem egységesen, hanem 10 és 50 százalék közötti mértékben kellene csökkenteniük kibocsátásukat.

„A tagállamok ezentúl nem léphetik majd túl a számukra megengedett éves ühg-kibocsátási keretet sem”

– írták.

A testület közleményében hangsúlyozta: a felülvizsgált rendelkezések bezárják azokat a kiskapukat, amelyek meghiúsítanák az általános uniós szintű kibocsátáscsökkentési cél teljesülését.

Ennek értelmében pedig korlátozzák a kibocsátáskereskedelmi egységek bizonyos ügyleteit: meghatározzák, hogy egy adott tagország mennyi kibocsátási egységet vihet át egyik évről a másikra, vagy használhat fel jövőbeli kerete terhére, mint ahogy azt is, hogy más tagországokkal mennyit kereskedhet.

A felülvizsgált rendeletet jóvá kell hagynia az Európai Unió Tanácsának is, az pedig a közzétételét követően húsz nappal lép majd hatályba.

(portfolio.hu nyomán)

Valódi Hírek