Ez áll a csörte mögött: Lerántotta a leplet a szakember Matolcsy és a kormány vitájáról

Matolcsy nem először esett neki a kormánynak.

Szerdán Matolcsy György jegybank elnök szólalt fel a parlamentben, a Magyar Nemzeti Bank 2021-es beszámolója kapcsán, ekkor pedig úgy kritizálta Orbán Viktort, ahogy még sosem.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Pogátsa Zoltán közgazdászt kérdezték a kormány és Matolcsy harcáról.

A szakember szerint szó van arról is, hogy Matolcsy sértettségből szólal fel ilyen markánsan a kormány ellen, de természetesen igazság is van a mondandójában.

„Olyan nem mondatott ki, amit ne tudtunk volna. Annak van jelentősége, hogy ki mondja ki ezeket”

— fejtette ki Pogátsa.

A szakember szerint nem szabad elfelejteni, hogy a jegybanknak is felelőssége van a mostani gazdasági helyzetben, ahogy a kormánynak is.

Pogátsa Zoltán igazat adott abban Matolcsynak, hogy bár az MNB a fékre lépett, és próbálta megakadályozni a nagymértékű inflációt, a kormány politikájának köszönhető az, hogy mégis 20 százalék fölé ment az áremelkedés.

„A kormány 2022-ben fűtötte az inflációt”

— jelentette ki a közgazdász.

Pogátsa Orbán Balázs januárban kiadott stratégiáját is kritizálta, hiszen a közepes fejlettségű országok csapdájából csak úgy lehet kilépni, ha a kormány befektet a humánerőforrásba, például az oktatásba.

Pogátsa emlékeztett, hogy Matolcsy gazdasági miniszter is volt, és az ő idejében történt sok olyan, ami segített eljutni ide a kormánynak.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Valódi Hírek