„Nem gondolják, hogy tükörbe kellene nézni?” – keményen beolvasott Orbánéknak Varju László

Erre nincsenek szavak.

Varju László éles kritikát fogalmazott meg a parlamentben. Az országgyűlési képviselő szerdai videójában elmondta, ideje lenne a kormánynak színt vallani és belátni, hogy az ujjal mutogatás nem megoldás az Európa-rekorder drágulásra.

A politikus kijelentésében reflektált arra, hogy Matolcsy György, a jegybank elnöke finomkodás nélkül közölte, törés alakult ki a kormányzat és az MNB közti kapcsolatban. Szerinte a hibás kormányzati gazdaságpolitika miatt az ország több csapdába is belesétált, köztük a beáramló működőtőkéről, amivel szerinte nem lehet felzárkóztatást építeni, ahogy a kialakult reformsivatagból sem.

„Joggal tesszük fel tehát a kérdést, hogy Önök mi mást tesznek a vágtató orbáni infláció ellen azon kívül, hogy másra hivatkoznak és mutogatnak ahelyett, hogy észrevennék, más európai országban nem okozott, még csak fele akkora drágulást sem, mint Magyarországon.

Nem gondolják, hogy tükörbe kellene nézni,

és megmerítkezni Matolcsy György megsemmisítő kritikájában?

Cselekvésük elmarad, mert az Önök szűk látókörű érdeke, hogy a stadionfinanszírozó, orbáni 25 százalék feletti infláció maradjon minél tovább, bármi lesz a magyar emberek fizetésével vagy nyugdíjával.

De az >>orbáni infláció<< igazán akkor hat, ha még meg is adóztatják az Európa-rekorder 27 százalékos általános forgalmi adóval.

Ideje lenne bevallaniuk, hogy minden egyes köbméter gáz, minden egyes kilowatt áram, minden egyes liter benzin, gázolaj árának több mint negyede az Orbán-kormány zsebének tekintett költségvetésbe áramlik stadionadó formájában”

fogalmazott Varju László.


(Varju László/Facebook)

Valódi Hírek