Árnyékkormány: Követeljük az élelmiszeradó drasztikus csökkentését! (+videó)

Javaslatokat dolgoztak ki az élelmiszer-infláció letörése érdekében.

Februárban sem csökkent érdemben az Európa-bajnok orbáni infláció. Miközben az Európai Unióban hónapok óta csökken az áremelkedés, a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai szerint a februári fogyasztói árindex 25,4 százalék, ami alig marad el a januárban miért drágulástól – közölte Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminiszter szerdán.

Hozzátette:

az élelmiszer-infláció még ennél is riasztóbb, 43,3 százalékos.

„Az Orbán-kormány csak propagandaszövegekben küzd az infláció ellen, valójában azonban nem tesz semmit”

– jelentette ki a politikus, hozzátéve, a februári minimális csökkenés oka csak az enyhe tél miatt csökkent gázfogyasztás és az összehasonlítás alapjául szolgáló – magasabb – tavaly februári infláció.

„Az árnyékkormány szerint a magas infláció oka valójában az Orbán-kormány maga, és amíg ez a kormány marad, addig velünk marad az orbáni infláció is”

– mondta Bodnár Zoltán.

Közölte: az árnyékkormány az elviselhetetlen élelmiszer-infláció letörése érdekében,

  • változatlanul követeli a kereskedelmi láncokat terhelő extra adó megszüntetését
  • és a legalapvetőbb élelmiszerek forgalmi adójának drasztikus csökkentését.

Mint mondta, az árnyékkormány által javasolt intézkedések jelentik az egyetlen reményt arra, hogy le lehessen törni a magyar családokat sújtó áremelkedést, és megfizethetőbb legyen a mindennapi életünk.

Kiemelte: az árnyékkormány számos alkalommal követelte például a kereskedelmi láncokat terhelő és egyértelműen áremelkedést okozó extra adok megszüntetését.

A politikus utalt Varga Mihály ellentmondásos keddi nyilatkozatára is, amelyből az derült ki, hogy az Orbán-kormány nem tervezi ezt a közeljövőben, miközben – Varga szavai szerint – a bankrendszert terhelő adókat mindenképpen csökkenteni fogják.

„Világosan mutatja ez, hogy Orbánéknak nem az emberek, hanem a bankok jóléte a fontosabb”

– mondta Bodnár Zoltán.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek