Óriási meglepetés érte Szijjártó Pétert, miután elutazott ebbe az arab országba

Erre biztosan nem számított.

„A katari-magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója”

– írta kedden közösségi oldalán Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter a katari Dohában vett rész az ENSZ kihelyezett ülésén, Mohammed Al-Thani külügyminiszerrel találkozott volna, de legnagyobb meglepetésére – elmondása szerint jóbarátja – Mohammad Al-Thani már miniszterelnökként fogadta őt. Neki 5 perccel az eskütétele után Szijjártó volt az első vendége.

A magyar politikus az ENSZ kihelyezett ülésén kijelentette: a háború egyértelműen bizonyította a globális energiaellátási rendszer törékenységét, az egekbe szökő árak hatalmas inflációt okoztak, az élelmiszerhiánnyal mindezek óriási biztonsági kockázatokat hordoznak magukban, fokozva a terrorveszélyt.

„Az ilyen tényezők extrémista, szélsőséges ideológiák terjedéséhez vezethetnek”

— mondta Szijjártó, amikor a tömeges migrációs hullámok okairól beszélt, valamint hozzátette:

„Fontosabb, mint valaha, hogy támogatást biztosítsunk a legkevésbé fejlett országok számára, hogy elejét vegyünk az újabb tömeges migrációs hullámok kialakulásának.”

Ebből Magyarország már kivette a részét, Szijjártó szerint ugyanis 5 fő lépést már megtett a kormány a kevésbé fejlett országok megsegítésére:

  • 760 millió dolláros hitelt biztosítanak vállalati együttműködésre
  • Kötött segélyhitel-programokat biztosítottak 250 millió dollár értékben a vízgazdálkodás és élelmiszerbiztonság és az egészségügy előremozdításáért
  • 1,7 milliárd Covid-vakcinát biztosítanak a legkevésbé fejlett államoknak
  • 715 állami ösztöndíjat biztosítanak a legkevésbé fejlett országok hallgatóinak
  • 800 millió dollárt költöttek a legkevésbé fejlett államok keresztény közösségének megsegítésére

A magyar politikus a látogatás nyomán úgy fogalmazott, hogy nagyon jó kilátások vannak arra, hogy a katari LNG-gáz hamarosan hozzájárulhat a hazai energiabiztonsághoz.



(Szijjártó Péter/Facebook/Facebook)

Valódi Hírek