Rendkívüli bejelentést tett Ursula von der Leyen – ezt üzeni Putyinéknak

Közölte, felelősségre kell vonni az orosz diktátort.

Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért – húzta alá Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében.

Az Oroszország indította ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel tartanak konferenciát a hétvégén Kijevben. A tervek szerint ezen aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő ICPA létrehozásáról szóló megállapodást.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta: egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra.

„Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték”

– hívta fel a figyelmet a Bizottság elnöke.

„Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk”

– jelentette ki.

Közölte: az Európai Unió támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy

külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására.

„Az Európai Unió partnereivel együtt továbbra is azon fog dolgozni, hogy Oroszország megfizessen az elkövetett bűncselekményekért”

– tette hozzá Ursula von der Leyen.

(MTI)

Valódi Hírek