Vadai Ágnes kiszúrt egy érdekes részletet a parlamenti törvényjavaslatban, amit nem reklámoz a kormány

Előreláthatólag még három hetet várni kell az eredményre.

Lehetetlen, hogy az Országgyűlés már a jövő héten elbírálja Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot – írta meg a hvg.hu.

Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter kedden a parlamentben elmondta, nincs információja arról, hogy a törvényjavaslat végszavazása már a jövő héten megvalósulna,

ugyanis a Házbizottság elé benyújtott napirendi javaslat nem tartalmazza a zárószavazást.

Ennek értelmében a legkorábban március 20-án kezdődő üléshéten születhet döntés a svéd és finn NATO-csatlakozásról.

Szijjártó Péter korábban elmondta, a magyar kormány nehezményezi, hogy Svédország a csatlakozásuk ratifikálásával „szívességet” kér tőlük, miközben állítása szerint a svéd képviselők valótlan dolgokat állítottak Magyarországról. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt: az elkövetkezendő hetekben sor kerül a svéd-magyar tárgyalásokra.

Ez azt jelentené, hogy az Országgyűlés a döntéssel vár, amíg a magyar delegáció vissza nem tér az útról, bár több kormánypárti politikus állította, a tárgyalások eredményétől függetlenül is megszavazzák a svéd és finn csatlakozást.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek