Videóval: Gyurcsány kíméletlenül leszedte Orbánról a keresztvizet rögtön az első parlamenti napon

A DK elnöke Orbán szemére olvasta, hogy 1989-ben még volt bátorsága hazaküldeni az oroszokat egy idegen országból, mostanra viszont Oroszország ügynöke lett.

„A zagyvaság akkor is zagyvaság marad, ha azt márványá akarja nemesíteni a nagyravágyás”

– reagált Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalására a Demokratikus Koalíció elnöke, frakcióvezetője, Gyurcsány Ferenc.

A Parlament tavaszi ülésszakának első napján rögtön ádáz csörte alakult ki, ugyanis a volt miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háború kapcsán a Fidesz-propaganda által orrvérzésig tolt „béke”-mantra valójában

a gyilkos békéjéről, és az áldozat belenyugvásáról szól.

„Amit elvettek, azt elvitték, akiket megöltek, az nem fontos, mondják önök. Maguk valójában azt akarják, hogy Ukrajna adja meg magát!”

– fordította le magyarra Gyurcsány azt, hogy mit jelent a gyakorlatban, ha egyenlőségjelet teszünk támadó és megtámadott közé.

„Rongy gondolat, rongy magatartás. Maguk valójában trianoni békét támogatnak Ukrajna rovására”

– tette hozzá.

Pártja álláspontjával kapcsolatban Gyurcsány kifejtette:

„Mi is békét akarunk. A rend, a törvényesség, a tisztesség, az áldozat békéjét. Egész egyszerűen szólva azt, hogy

Oroszország menjen haza.”

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett: „mondott valami hasonlót egy magyar fiatalember 1989-ben. Mi most is ezt mondjuk: Oroszország menjen haza, semmi keresnivalója Ukrajnában.”

A DK elnöke szerint Orbán tartozik egy mondattal, ami úgy hangzik:

„A haza nem eladó, Magyarország nem eladó, Ukrajna nem eladó.”

Gyurcsány Ferenc szerint nyomasztó a kérdés, hogy Orbán miért fordul szembe mindenkivel, és miért áll a gyilkos orosz elnök pártjára.

„Lehetséges, hogy a magyar kormányfő Oroszország ügynöke? Mi más magyarázná, hogy fontosabb neki Oroszország, mint a saját hazája?”

– tette fel a költői kérdést, hozzátéve: ha a kormányfő nem önálló, akkor a haza sem az.

Kifejtette: ők Dobrev Klára árnyékkormányával egy másfajta hazáról álmodnak és egy másfajta hazáért tesznek.

„Távol áll tőlünk a hazafias melldöngetés, távol áll tőlünk a harcos ellenfél-keresés. Hazánk és polgárai állnak hozzánk közel. Értjük, hogy az a dolga egy kormánynak, hogy vigyázzon a hazára és vigyázzon az emberekre.”

– sorolta.

„Önöknek menniük kell és jönnie kell egy új, hazafias, európai kormánynak! A remény, a tisztesség, a partnerség kormányának.

Mi nem az önök ellenzéke vagyunk, mi az önök ellenfelei vagyunk. Mert hazafiak vagyunk, és a hazafiak szemben állnak önökkel.

Aki hazafi, az velünk van!”

– zárta felszólalását a DK elnöke.

.

Valódi Hírek