Dobrev Klára: Az európai folyosókon magányosan bóklászó Orbán nem tudja érvényesíteni a magyar érdeket

Telt ház előtt tartott beszédet Pécsen az árnyékkormány vezetője.

„Elhozzuk a reményt!” címmel tartott fórumot kedden a pécsi Expo Centerben Dobrev Klára, az Európai Parlament korábbi alelnöke, a DK árnyékkormányának vezetője.

Az eseményről készült videót a cikkünk végén találod!

A rendezvény célja, hogy Dobrevék minél többekhez eljuttassák az üzenetet: van kormányzóképes alternatíva a Fideszen kívüli világban, amely hitük szerint jobb országot teremtene az emberek számára, mint az Európa-rekorder inflációt és korrupciót hozó NER-es hatalomgyakorlás.

Dobrev Klára Romsics Ignác szövegével kezdte beszédét, amelynek lényege, hogy a nép létének feltétele a közös akarat, a közös haza.

A nagy tettek a jövőben azt jelentik, hogy 10 millió ember közös akarata valósul meg úgy, hogy nem érzi senki úgy, hogy kirekesztették — jelentette ki.

Szerinte egy felelős kormány feladata, hogy mindenkit részévé tegyen a közös akaratnak. Elmondta: a magyarság lételeme az európaiság, amely a honfoglalás óta része a magyarságtudatnak.

Arról beszélt: az EU-s csatlakozással megérkezett Európa Magyarországra. Hozzátette: nagy tervek voltak az EU-tagság létrejöttével, szerinte tisztességes, biztonságos életet akartak a magyarok.

2010 után rengeteg pénzt zúdított az EU Magyarországra, és az euró bevezetésére, az oktatás, illetve az egészségügy rendbetételére is meglett volna a lehetőség. Erre képes lett volna egy baloldali kormány, de bármilyen más, középszerű kabinet is, Orbánék azonban elszalasztották a lehetőséget — jelentette ki.

“Nemzeti giccsbe öltöztetett hamis prófétaság” — mondta a jelenlegi kormányzásról.

Szerinte a jelenlegi kabinet, a “dicsőséges nagyurak” az európai Magyarországot támadják, közte a NATO-val és az Unióval. Úgy látja, sokan azért mentek külföldre, mert nem hiszik, hogy megvalósulhat az európai Magyarország alternatívája.

„Ti azonban itt vagytok!” — mutatott a megtelt csarnokra, megemlítve, hogy pótszékeket kellett hozni, mert a teremben lévő 1200 szék mindegyike megtelt.

A reményvesztettség és az ellenállás közötti különbség a remény

— jelentette ki.

A bajszunk alatt elmormolt elégedetlenség nem visz előre, az elégedetlenség a reménnyel társulva azonban ellenállássá tud változni — húzta alá Dobrev, a rendszerrel szemben való ellenállásra biztatva a megjelenteket.

Szerinte mindenki békére vágyik, azonban úgy véli, a mai orosz vezetés az egykori szovjet birodalmat akarja visszaállítani, és ezt nagy aggodalommal nézi.

A béke fontosságát hangsúlyozta, kiemelve: ehhez el kell érni, hogy Putyin ne nyerhesse meg a háborút. Senkinek nem fordulhat meg a fejében, hogy Putyin megtámadja Magyarországot — hangsúlyozta.

Hazánkat a NATO védi, amelyet a világ legerősebb szövetségének nevezett. Ez megvédi Magyarországot, ha Putyin kiszemeli a hazánkat — mondta.

Létbizonytalanságba sodorják a magyarok többségét, és a bizonytalanság már eluralkodott az országban. „Milliók tulajdonát einstandolják, mint a Pál utcai fiúkban a vörösingesek” — jelentette ki.

Dobrev szerint nem a nem létező „szankciós inflációt„, hanem a “naftalinszagú, vaskalapos elit” kormányzását fizeti meg a lakosság.

A Magyarországon jelenlévő olcsó, kiszolgáltatott munkaerőt Bangladeséhez hasonlította. Az északi, skandináv államokat hozta fel pozitív példaként, amelyekben mindenhol erős a munkavállalói érdekképviselet, és ahol a legmagasabbak a munkabérek.

“Sikeres ország csak sikeres emberekből lehet”

— jelentette ki.

A kabinet gazdaságpolitikája a munkabérek alacsonyan tartására épül, ezért Dobrev a bérek felzárkóztatását tartja elsődleges feladatnak.

Úgy fogalmazott, az oktatás az igazságtalanságról szól jelenleg, nem pedig a sikerről és a gazdagságról. Dobrev emlékeztetett egy friss felmérésre, amely szerint Magyarországon 7 generációnak kell megszületnie ahhoz, hogy a leszakadt családok felzárkózhassanak.

Az oktatás adná meg a felzárkózás lehetőségét, ez azonban szerinte jelenleg nem adott. Szent-Györgyi Albert szavait idézte:

“Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”

Szerinte akkor lesz valaki jó politikus, ha meg tudja hallgatni az embereket. Elmondta: a legjobban azt szereti, amikor beszélgethet másokkal.

Dobrev a színpadra szólított egy nyugdíjas komlói tanárnőt, aki elmondta: családja és barátai élete rossz irányba változott az Orbán-kormány idején. Nagy nehézséget okoz a jelenleg tapasztalható drágaság, az infláció a mindennapokban — jegyezte meg.

Az árnyék-miniszterelnök a baloldali szolidaritás fontosságáról beszélt. Elmondta: a legsikeresebb országokban nem szakad szét a társadalom.

A gazdagság és a sikeresség azon múlik szerinte, hogy az országot egy közösségben tartják. Olyat, amely senkit nem rekeszt ki a sajátos tulajdonságai miatt — mindezek jelentik véleménye szerint a társadalmi igazságosság alapját.

Dobrev emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány eltörölte a nyugdíjak törvényben foglalt, kötelező jogosultságát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: egy baloldali kormány vissza fogja állítani a nyugdíjak alkotmányos védelmét, amire vastapsot kapott.

Ezután Dobrev egy újabb vendéget hívott a színpadra: Németh György jogászt, a “nép ügyvédjét”, aki 2010 előtt az Igazságügyi Hivatal jogi osztályában tevékenykedett, hogy a szegény emberek jogi érvényesülését segítse.

„Ma az tudja érvényesíteni a jogait, akinek van pénze” — mondta az ügyvéd, hozzátéve: “Magyarországon ma nincs jog”.

Németh, bár már nem dolgozik a “nép ügyvédje”-ként, továbbra is segíti a szegények jogainak érvényesítését.

Dobrev a folytatásban arról beszélt: sikeresebbek azok, akik demokráciában élnek, mint azok, akik autokráciában. A jog érvényesítését ezért létfontosságúnak tartja.

“Nem azért rosszabbak a törvények, mert butábbak a jogászok, mint 12 éve” — mondta, hozzátéve: azért, mert nem a közjót szolgálja a hatalom.

A hatalom mindenáron való fenntartása a kormány célja, a közjó szolgálata pedig nem érvényesül — jelentette ki.

A klímaváltozásra kitérve arról beszélt, még néhány aszályos év, és tönkremegy a magyar mezőgazdaság. „Az emberiség feladata és felelőssége, hogy fellépjen a klímaváltozás ellen, ugyanis azt az emberek okozták” — fejezte ki magát.

Okos kompromisszumokkal, jó tárgyalással többségi véleményt alkothat a közösség a társadalom számára fontos kérdésekben — jegyezte meg. Szerinte az európai folyosókon “egyedül bóklászó” magyar miniszterelnök nem tudja érvényesíteni az ország érdekeit.

Morálisan elfogadhatatlannak tartja, hogy a leggazdagabbak fizetik arányaiban a legkevesebb adót. A globális minimumadó bevezetését éppen ezért létfontosságú célnak tartja.

Összegzésként azt mondta: Szent István örökségének beteljesítése volt az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás.

“Mindent el fogunk követni annak érdekeben, hogy az európai Magyarországot ne veszélyeztesse Orbán! Ez hazafias kötelességünk, mindent megteszünk ezért”

— jelentette ki.

Dobrev nyomatékosította: fel kell készülni az Orbán-kormány bukására, és mindent el kell követni azért, hogy ez mihamarabb bekövetkezhessen.

Nem lehet várni ölbe tett kézzel várni az Orbán-rendszer bukására: tenni kell érte!

— közölte.

Józsa Csaba egyetemistát szólította a színpadra, ő a vendéglátásban dolgozik, mellette politikatudományokat tanul.

Józsa elmondta: az évenkénti osztálytalálkozójukon egyre kevesebben vesznek részt, ennek oka, hogy elveszett a remény, és egyre kevesebben élnek külföldön. Megemlítette a bérkülönbségeket, valamint azt, hogy a családon barátokon kívül semmi nem tartja itt a fiatalokat.

„Lassan könnyebb lesz Londonban vagy Bécsben osztálytalálkozót szervezni, mint Magyarországon” — jelentette ki az egyetemista.

Dobrev emlékeztetett a KSH friss kutatására, amely szerint a fiatalok 75 százaléka tervezi a külföldre távozást. Éppen ezért erős támogatottságra van szükség és az európai Magyarország víziójára — mondta Dobrev.

“A DK nem a cél, hanem az eszköz az Orbán-rendszer megdöntéséhez” — jelentette ki.

Példát kell venni a tiltakozókról, ugyanis szerinte a rendszer addig marad fenn, amíg elhiteti a polgárokkal, hogy egyedül vannak — mondta. Ezt követően Dobrev az ellenállás szigeteinek kialakítására szólította fel a résztvevőket.

Szerinte nem szabad lesütött szemmel járni; mindenkinek el kell mondani, hogy az Orbán-rendszer miatt élnek egyre rosszabbul az emberek. Dobrev arra kérte a résztvevőket, fogjanak össze mindenkivel, aki az Orbán-rendszer bukását szeretné, párttól függetlenül.

“Amíg mi vagyunk, addig senki nincs egyedül az országban” — jelentette ki. Egységes, ellenálló erő létrehozását kívánja, amelynek centrumaként a DK-t nevezte meg.

Dobrev Klára szerint nem pusztán a részproblémák, hanem az Orbán-rendszer jelenti a baj. A következő időszakban a magyarság 1000 éves európai álmának megőrzését tartja célnak.

“Ha kell, megküzdünk az ördöggel. Hát még az Orbán-rendszerrel!” — zárta beszédét Dobrev Klára.

Az esemény a Himnusszal zárult.

Videó:


.

Valódi Hírek