Váratlan kijelentést tett a Fidesz EP-képviselője – olyat mondott, amit még senki a pártjában

Ilyen nyíltan még senki nem nyilatkozott a pártból.

Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője Ukrajna pártján szólalt fel az Európai Parlamentbenszúrta ki a 444. A szomszédban zajló agresszió kapcsán a politikus kijelentette:

Egy éve tart Oroszország agressziója, jogtalan háborúja Ukrajna ellen, amit határozottan elítélünk, minden fórumon kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett.

A Fidesz részéről meglepő, hogy egy képviselőjük ennyire nyíltan szembeszállt Oroszországgal. Ennek magyarázata, hogy Bocskor Beregszászon született, kárpátaljai magyar, így közvetlenül érintett az Ukrajnában élő kisebbségi magyarok ügyében. Elmondta: az ott élő magyarok önkéntesen vívnak harcot Oroszországgal szemben.

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, Strasbourgban az Orbán-kormány az Ukrajnában elő kisebbségek jogaiért küzd, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése úgy döntött, a Velencei Bíróság elé tárja az kisebbségi jogokat sértő ügyet.

Az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban Bocskor Andrea úgy nyilatkozott:

Támogatjuk Ukrajna uniós tagjelöltségét.

A háború nehézségei ellenére Ukrajna folytatja európai uniós integrációját. Bízom benne, hogy a csatlakozási feltételek teljesítése során az országban élő nemzeti kisebbségek nyelvi és oktatási jogait is garantálják, a koppenhágai kritériumokkal és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban.

A múlt decemberben elfogadott, kisebbségekről szóló ukrán törvény ugyanis jelen formájában nem felel meg a jogegyenlőség elvének, ezért azt módosítani szükséges, erre az Uniónak fokozottan figyelnie kell!

Az Ukrajna támogatásáról szóló plenáris ülést itt lehet visszanézni:

Valódi Hírek